Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 34. A sárkány a sárréti nép hiedelmében

Csuba ezen a tájon volt otthonos. Itt bolyongott a rétségi falvakban, Bihar, Békés és a Nagykunság szomszédos részein. Hívei sokat járhatták vele a mocsár szigeteit, a nádasok mélyén meghúzódó laponyagokat, elásott kincset keresgélve és sárkányokkal fortélyoskodva. Eleget gáncsolták pedig a hivatalos személyek. így Sárrétudvari tanácsa is. Egy sokáig használt mindenes protokulumban, 1807-es évszám alatt bejegyezve találjuk ezt az ellene szóló hirdetményt: „Lakosainknak jó akarattal tudtokra adjuk, hogy helységünkben is megforduló s magát táltosnak, valamint sárkányokkal társalkodónak mondó Csuba Ferenc szavára ne hajtsanak, véle ne őgyelegjenek, szállásra be ne fogadják, mert kinek miatta kára esik, magát okolja, senkin sem kereskedhet.,, E hivatalos óvásnak aligha volt foganatja. Csuba továbbra is népszerű maradhatott. Fodor Gergely bajomi nótárius 1830-ban íródott feljegyzési könyvében színes rajz örökíti meg a „huncut táltost", a piros nyelvű, piros-fekete pikkelyes farkú, fekete-sárga szárnyú veres sárkánnyal együtt. Gyaníthatjuk tehát, hogy még akkoriban is szerepeigetett.

3 Országszerte ismert cselekedete a csökmői sárkányhúzatás. A hagyomány szerint ezt bosszúból eszelte ki, hogy általa világcsúfjává tegye a falu népét. A históriát több változatban is ismerik a sárrétiek. A közönségesebb variáns azon a versen alapul, amelyet Szívós János írt, aki az 1700-as évek végén berekböszörményi jegyző volt, s amelyet Osváth Pál terjesztett el „Bihar vármegye Sárréti járása leírása" (Nagyvárad, 1875.) című könyve révén. Szempontunkból érdekesebb adatot tartalmaz egy másik versezet. Szabadszájú népi verselő faraghatta. A szöveghez illő ábrákkal bőven ékesítve, ügyesebb-ügyetlenebb másolatokban a legények kezén kallódik. Egy 1907-ben „leírt" változat szerint Csuba ezeket mondta a sárkányról (elhagyva innen a nyomdafestékre nem való sorokat): „ A kondér aranyat kani sárkány őrzi. Éjfélkor Váradig hallik a bőgése, Debrecen alá ér veszett nyerítése. Szárnyát teregeti, farkát kunkorítja, Hasogató körmét fogába aggatja. Szőrös pofájából ölnyire lóg nyelve, Akármelyikünket könnyedén elnyelne. De nekem cimborám, bízzák csak rám kendtek, Hozzanak kötelet, rája hurkot vetek." A további részben a versíró körülményesen előadja, miként játszódott le a híressé vált eset. Csuba a hosszú kötelet egy vén fűz derekára görcsölte. De ekkor már fenn az ágak közt ott kuncogott cinkosa, bojtár Tóth Miska és hatalmas tülkét szorongatva arra várt, mikor érkezik el az ő szerepe. Midőn aztán a Csökmőiek javában rángatták a nádasból kiérő kötél végét, Miska a szép holdvilágnál feléjük fordította mezítelen hátulját, ugyanakkor rémes hangokat csalva ki a tülökből. A tanácsbeliekből és a legviálisabb legényekből összeválogatott húzók az egészen jól ki nem vehető látottakat, valamint hallottakat a sárkány tulajdonainak vélték és igen megfélemlettek. Egy ,jószemű" legény el is sorolta, mit látott a fa tetején. „Tyüh, akkor már baj van"- szólt Csuba imigyen. „Szörnyű vérengzés lesz hamarosan itten. Nem kell mán azt húzni, kijön az magától. Egy ugrás csak annak idáig a 3 Elscdy Gábor szerint 1817 körül, Imre S. és Tóth B. szerint 1828-ban hall meg Cs. (Dömötör idézett dolgozata.) A közölt kép az 1830-as évekből származó eredeti rajz másolata. A szerző 1926-ban találta meg Bihamagybajom régi. Csubára vonatkozó iratai között.