Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 24. Téli utazás az Alföldön

Téli utazás az Alföldön Könnyű ma az utasembernek így téli időben is! Behúzódik a meleg vasúti kocsiba és ha nem jut neki ülőhely, a lábát váltogatja. Vigasztalásul gondolkozhatik rajta, hogy dédapái vajon mitévők voltak, ha télszakán kimozdultak a falujukból. Ritkán került erre sor. Az akkori élet nemigen hajtotta az embereket. Beszéltem öregekkel, akik nagyidőt éltek, de télen sohase jártak a falu határán kívül. Pedig közülük nem egy, hegyes legény hírében állt annak idején. Úgy látszik, elég tág tere volt a legénykedésnek a faluban is, a csapszékben, kanyargós utcákon. Miként egy sárréti legény hirtelen rímbe rikkantá: Jókedvembe, Decemberbe, Rövid napra, Hosszú este. Az idősebbek még inkább megfértek a faluban. Esténként meggyújtották az ormótlan falámpást és a berena, a nádkerítés tövén elbandukoltak a szomszédba, vagy valamelyik atyafihoz tanyára. Elbeszélgettek a meleg kemencepadkán. Kicsoda kívánkozott volna ki a faluból! Talán valami nagy lakodalom a rokonságban, ha két határ ellen bírta őket. Elsőbb a tisztességért, azután meg a muzsikáért vállalták az utat. Régi feljegyzésekből, öregek visszaemlékezéséből tudjuk, hogy kurázsi kellett ehhez. 1. Egy ványai násznagy valamikor a múlt század derekán rigmust faragott viszontagságos utazásáról. Hogyan vergődtek át szánkón Ványáról egy túrkevei lakodalomba. A téli fehérség vette-e el szemük világát, avagy az utazáshoz bátorságot merítendő, felette meghúzták-e a kulacsot, csak elég az hozzá, hogy jól bebarangolták őkelmék a két város közét. Az elsárgult vargabetűs kéziratból idézek itt: „Ványáról alig, hogy éppen kifordulánk, A Nádörvényénél egy csordát találánk, Azt ne gondolják ám, hogy tán tinók voltak, De fene ordasok, akik ránk rontottak. Károly öcsém együtt János kocsisunkkal, Lovainkat védte hegyes vas villákkal. Villámnak kicsapta egyik vad a farát. Valamelyik másik Károly kezeszárát. Közéjük puskáztunk Nagy Mihály sógorral, így főttünk oszt többen egy kani farkassal. Am a becses vendég dög a saragjába, Azért vonít most mind az udvar kutyája. De ez nem volt elég, a dühödt veresek A Szikhalom táján megint megkergettek. Ahogy odább megyünk, ott meg más baj ére, Nyakig veszénk bele a póhalmi érbe. Nincsen a határnak se hegye, se völgye,