Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 22. Jeles helyek

csakugyan jó ember volt s odavezetvén a kúthoz, megmosdatta és megfésülte. Visszakísérvén, akkor látja, hogy a halom túlsó oldala széjjel van nyitva. Az ősz ember belépett a nyíláson. „Sohse félj fiam - szólt vissza - hanem gyere utánam, hadd háláljam meg a jóságodat." Lementek a halom nagy üreges gyomrába. Hét hatalmas vaskondér előtt állottak meg. Az ősz ember leemelte egyikről a fedőt. Színültig volt aranypénzzel. „Markold tele fiam, két szűrödujját - így szólt - aztán hagyjál magamra, mert éjfél után bezárul a halom, és megint nem nyílik meg hét hosszú esztendeig." A gulyás szót fogadott, s megköszönve a busás ajándékot, kifelé igyekezett a megnehezedett szűrrel. Alig ért ki, összecsukódott a nyílás, még nyoma sem maradt. A gulyás házat, földet vásárolt Ladányban s gazdag ivadékai most is élnek. Volt, aki megálmodta a pénz helyét. Kiásta és gazdag ember lett belőle. Na, de így könnyű! Elmondani. Nem ennyiből állott az! Itt van például egy másik sárrétudvari ember esete. Ez az Árkoshalomhoz álmodott és egy zimankós éjszakán kiment, hogy megássa. Meg is találta volna már a kincset, de a nagy munkában bőrnadrágja fenekéről félig levált a folt, és amint szélnek fordult, elkezdett rajta csattogni. Azt gondolván, hogy hátulról a boszorkányok tenyerezik, fútásnak eredt. A bőrdarab még inkább csattogott, ő annál jobban szaladt. Lélekszakadva ért haza. - A monda szerint ezen a halmon a régi időkben nagy épület állott, amelyben valami nőtlen emberek (némelyek úgy tudják: barátok) laktak. Gyakran elunták azonban a maguk rideg társaságát, és a környékbeli falvakból szép lányokat raboltak el. Emiatt sok átkot szórtak rájuk. Történt egyszer, hogy Kábáról (e régen elpusztult kunsági helységből) egy gazdag úr leányát hozták el. Ez lett a vesztük. Az apa embereivel körülvette a halmot, felgyújtotta a házat, és üszkös romjait szétszóratta. A bentlevők végső pusztulásuk előtt ásták el kincseiket a halom földjébe. Vannak más módjai is a kincskeresésnek. A sokat tapasztalt öreg Demjéntől hallottam, hogy (70 esztendeje lehet) valami nagybajuszú ember őgyelgett a bajomi határon. Egy hetedik gyereket vezetgetett, aki acéltükörrel nézte a kincset. Sorba járták a halmokat. Azt állította a gyerek, hogy a Lyukaslaponyagban sok kincset lát (így mondták már a táltosok is, hát igaznak kell lenni), de ha kivennék, elsüllyedne Bajom városa. Ilyen gonosz szándékkal ásták volt el valamikor! A Nemesföldön levő Disznóslaponyagban szintén látott. Ennem meg az a hibája, hogy minél mélyebbre ásnak utána, annál lejjebb süllyed. Nem lehet kivenni. Szent György éjszakáján tisztul a kincs. Ahol el van ásva, ott kis láng vetődik fel a földből. Ilyenkor tehát a kinn járó emberek: pásztorok, pákászok, csőszök figyelemmel szoktak lenni. Egy bojtár a Kecskés-zugban, gyarmati földön látta a lidérc-láng lobbanását, éppen egy régi csárda helyén. De azt mondta a számadója: „Betyárfészek volt ott, fiam. Átkos pénz az, bajt v hoz rád!" Az átok volt a kincsásók legnagyobb veszedelme. Egy ványai ember minden éjfélkor táncol ereje fogytáig. Belestek már többször, de sohasem látták, kivel járja. Van olyan ember is, aki a határban szaladgál dűlőúton le, másikon fel. Minden esztendőben hétszer van ilyen éjfél, amikor nem tud otthon maradni. Egy másik ember meg bizonyos éjszakákon kiáll a falu szélére, és ott áll. Néz egyenesen előre, meg se mozdul. Hiába köszönnek neki, nem fogadja. Éjfél után, mint aki megretten, hirtelen megfordul és hazamegy. Átok alatt lévő pénzt ástak ki ezek valahol!