Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 17. A Nagysárrét régi disznótartása
Veszettorvosok a Nagysárréten Beteg embert, beteg állatot kuruzsló javasok és orvosok közül hírnév és megbecsülés szempontjából mindenkor magasan kiemelkedtek a veszettséget gyógyító specialisták, az ún. veszettorvosok. Ennek oka elsőben az, hogy nagytudományú javas, hasznoskezű kenőasszony, ügyes csontrakó, foghúzó meg gyógykovács némelyik nagyobb faluban több is található, veszettorvos azonban az egész vidéken alig akad egy-kettő egy emberöltőnyi idő alatt. Ennek viszont a sárréti öregek azt adják okául, hogy a gyógyítás mesterségét rátermett ember vagy fehércseléd el is sajátíthatja, ha olyan személy körül forgolódik, a veszettség ellen való tudományt azonban csakis örökölni lehet. A veszettorvos úgy őrzi, mint a szeme világát. Ha elbeszélné valakinek, már első szavánál menten kitörne rajta a veszettség és nyomorultul elpusztulna. A saját fiai közül választott, tehát vérint való utódjának is csak a halálos ágyon adja át a tudományát, akkor sem szóval, hanem kézfogás által. De még a leszármazók közül sem akármelyik alkalmatos az örökére. Egyik veszettorvosunknak a kisebbik fiát emlegetik utódjául, mert az idősebbik italszerető és hirtelenmérgü. A vereshajú, veresszőrü ember szintén alkalmatlan eme tudás átvételére. Nem családbeli, idegen ember pedig másként nem, csak egyetlen módon: csalafintasággal juthat hozzá. De ennek nagy ára van! Keservesen fizetett érte bizonyos Szabó nevezetű juhász is, aki a 70-es évek végén élt a püspökladányi határon. Fiatal korában egy veszettorvosnál szolgált, szintén juhászképpen s annak idején, amikor az elhomályosult szemű haldokló öreg gazda a fiát hivatta, ő állott mellé helyette, és ő fogott vele kezet. így aztán gyógyítani tudott, de attól fogva szembehunyás nélkül álmatlanul töltött minden éjszakát a karám oldalánál vagy valamelyik kis szikpadkán üldögélve. - A veszettorvos személyét tehát homály és titokzatosság veszi körül, és az ebből kerekedő mendemonda szintén növeli a tekintélyét. Bizonyos azonban, hogy gyógyítani is sok esetben sikeresen gyógyítanak, bajt megelőznek. A régi világban egyik-másik helységünknek esztendőszámra fogadott veszettorvosa volt. Bakonszeg az 1800-as évek elején Boldog Ferencet szerződtette, aki aztán hosszú ideig szolgált itt. Évente 6 forint, 1 köböl búza, 1 ölő bárány és 2 font faggyú volt a szerződött bére. Hivatalában Lakatos János váltotta fel. A helység protocollumába bejegyzett érdekes conventionális levele így szól: „Mai alább írt napon megfogadódott földesi lakos Lakatos János a bakonszegi jószágokban történhető veszettség orvoslására az 1833-dik esztendő 1ső napjától az 1834-dik esztendő első napjáig és így egy egész esztendőre 's leszen fizetése 1., v. cédulában számított tíz, nro 10 forint, 2., kenyérnek való búza hat, nro 6 véka, 3., egyszáz kéve nád. Mely fizetésért tartozik említett Lakatos János a híradásunkra helységünkben a maga orvosi szereivel együtt megjelenni és jószágainkat megorvosolni. Egyébiránt pedig minden két hónapban tartozik minden híradás nélkül maga alkalmasságán megjelenni, a' híradáskor pedig magunk fogunk érette szekeret küldeni. Sig. Bakonszeg d. 29. Dec. 1832." Eredményesen működhetett, mert többfelé hívták. A bárándi bíró 1834. évi számadásában is fel van jegyezve: „Orvos Lakatos Jánosnak a megharapott marhák gyógyításáért adtam és az útra bort töltöttem neki 2 frt". Ugyanebben az évben Rabén is szerepelt. „Varga uram eőkegyelme orvos Lakatost áthozatván a' juhait véle láttatta, úgy melyiken egy kis sebet talált, elhajtatá", - írja a protocollum. Arról azonban, hogy miképpen gyógyított a népszerű Lakatos, egy áruló szót sem tartalmaznak az avas feljegyzések. Úgy látszik, ő is féltékenyen őrizhette a tudományát.
