Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 11. A gyékény feldolgozása és eszközei a biharmegyei Sárréten
A vállalkozó falujában kidoboltatja, hogy ide vagy oda részes gyíkínyvágókat keres. 15 Aki ríszes vágó akar lenni, felkeresi, és tudakozódik a dolgok mikéntjéről. A vállalkozó kezdetben felibe beszü (a levágott gyékény felét kéri), de ha úgy jön (vagyis nem olyan a kereset, amilyenre számított, meg aztán jó maga is úgy gondolja, hogy a nízis után a részes úgysem adna érte annyit), akkor ráhagyja: no, jó, hát ötbül kettő (öt kévéből kettőt kér). Természetesen ez az egyezség függőben marad, és csak akkor válik véglegessé, ha a részes is megtekintette a lábon álló gyékényt, mert ő sem akar zsákbamacskát venni. Ha azonban a vállalkozó olyan erős ember, 16 látatlanba is megegyeznek. A részes vágó aztán aho igazodik, vagyis igyekszik a mezei munkával, amennyire az ideje engedi, mert várja a gyékényvágás. A vágáshoz egyesek szerint augusztus 10-e körül kellene hozzáfogni, mert akkor legjobb a gyékény: nem éretlen, se nem túlérett. Sokan más véleményen vannak. Ezt az időpontot nem is szokták bevárni; július derekán, mikor vége van az aratásnak, indulnak a gyékényvágók. Nem patópáloskodnak, mert később a víz hűl, és hideg vízben nem lehet hetekig gázolni. Ez az időpont azért is kényszerű, mert a mezei munkás csak ekkor tudja beosztani dolgai közé a gyékényvágást. 17 Aratás végeztével cséplőgéphez szegődnek az emberek, a gyékényvágók pedig vágót kalapálnak, élesítenek, és készülődnek az útra. Bocskort csinálnak maguknak. Bőrt nem vásárolnak erre a célra; fel lehet használni az ócska csizmaszárat. Azt tartják az ehhez értők, hogy „legjobb a szolnoki csizmaszár, mer' bélístelen, oszt jó puha". A bőrt alaposan kikíszítik, érdekelik zsírral, hogy jobban állja a vizet. A faggyú is megteszi ezt a szolgálatot. Bicskával szabják ki, vékony szíjjal fűzik az egyszerű készületű, könnyű lábbelit. A hegyes orrú bocskor célszerűbb, mert a tors közt könnyebben lehet benne járni, s a lábujjakat is jobban takarja, mint a kerek orrú. Sűrű szövésű, vastag, fehérítetlen házi vászonból vászonkankót varr a feleség. Olyanformájú ruhadarab ez, mint a rendes ing, de a nyakánál éppen csak annyi hasítékja van, hogy az ember kidughatja rajta a fejét, mikor magára ölti; nyaka rávarrott galanddal megköthető; bő ujja kézfejig ér, csuklóban gombolódik. Ugyanilyen anyagból készül a korcos, nagyületű, hosszú, bőszárú, gatyaformájú vászonnadrág is, ami tulajdonképpen nem más, mint a régi sárréti pákászok sinkója. Azok is ilyen öltözetben vadásztak a rétben s járták be hosszú rudak segítségével a veszedelmes, süppedékes helyeket, dugványokat is, madártojást szedve. Ez az öltözet esetlen, de praktikus: bősége és vastagsága miatt a vízben átázva sem tapad kellemetlenül az ember testéhez, sűrű szövése véd a sás, nád vágása, nadály csípése ellen, nem akadályoz semmiféle testmozgást. Szabásával nem sokat bajlódnak; a hosszúságot még csak megfuttatják valahogy, de a bőség szemmirtíkre is megfelel. Vászonkankó, vászonnadrág, egy pár bocskor és egy pár szegett szélű, erős vászonkapca: ez a gyékényvágó ember őtözete. Ezt azonban csak akkor ölti magára, amikor munkához lát, míg idáig jut, rendes ruházatában marad. A gyékény vágó ember ritkán ül vonatra, csak abban az esetben, ha igen nagy a távolság. 18 Nádudvarra, a hortobágyi halastóhoz, a Tisza-morotvákhoz Bajomból, Udvariból gyalogosan járnak. Egyszer-másszor előfordul, hogy többedmagukkal szekerest fogadnak, de ehhez is pénz kell. 15 Az itteni falvakban az a szokás, hogy a dobos kisbíró a hivatalos hirdetményeket és a magánhirdeléscket hetenként kétszer, háromszor, esetleg naponként a falu több helyén dobszó mellett kikiáltja, „közhírré teszi". A tréfásabbak a falu kutyájának csúfolják. 16 E kifejezés jelentése a hangsúlytól függ: derék embert éppen úgy jelenthet, mint hitványát; megbízhatót, mint megbízhatatlant. Itt jobbik értelemben van. 17 Nem a saját maga ideje, hanem a mezei munka időszerűsége. 18 Sok öregebb ember még ma is határozott ellenszenvet érez a vonat iráni.
