P. Szalay Emőke: Magyar népi kerámi a Déri Múzeumban II. (Debrecen, 2003)

Homoródalmási kerámia

Homoródalmási kerámia Külön stílusa alakult ki a Székelyföldön Homoródalmásnak, amelyet Herepei János határozott meg. 465 Jellegzetességük, hogy a fehér alapszínű edényeken kékkel és vörössel készül a díszítmény. A Déri Múzeumban tányérokat őrzünk ebből a központból. Már Domanovszky György megfogalmazta, hogy a díszítmények szerkesztésében kevés változatosság figyelhető meg. A kisméretű evőtányérok karimája viszonylag keskeny, melyen az előbb említett kék és zöld színben váltakozó rácsminta, öblükben három virágfej díszlik. Az eltérés az egyes tányé­rokon igen kicsi. A legdíszesebb példány esetében arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a négy rácsminta között a tordai edényekre emlékeztető virágot festettek. Az öböl díszítménye a három kockázott közepű virág között két bogyós ág, az öblöt határoló körvonalon négy fenyőág 466 (348. kép). A következő tányéron a karimán nyolcas tagolásban váltakoznak az egyenlőtlen hosszúságú kék, zöld és vörös rácsok, az öböl virágai kék és zöld színűek. Itt felhívjuk a fi­gyelmet a virágokból kinövő vékony vonalakra, amelyek Nagyváradtól Tordán, Kolozsváron át sok központban feltűnnek. A virágfejek között itt két gránátalma látható 467 (349. kép). Egy újabb tálon kék és zöld színt alkalmazott a mester. A virágok között levélkék jelennek meg 468 (350. kép). A következő tál még őrzi az eredeti ornamentikát mind a karimán, mind az öbölben. Az alkalmazott színek is az ismertek, zöld, kék és barnás. A virágok között bimbók töltik ki a teret 469 (351. kép). Ezt a tányért Dánfalváról hozta Lükő Gábor. Az utolsó tányéron a minta változását figyelhetjük meg. A karimán a rácsozás helyét függőleges vonalak és fenyőágacskák vették át, az öbölben még az eredeti hármas virágot látjuk kissé változott formában 470 (352. kép). 465 Herepei János 1963. 4 «' Ltsz.: V. 57. 134. 1. átm.: 22 cm. 467 Ltsz.: DGY. 189. átm.: 22 cm. 468 Ltsz.: V. 75. 160. 1. átm.: 21,1 cm. 464 Ltsz.: V. 1941. 89. átm.: 23,5 cm. 470 Ltsz.: V. 86. 149. 1. átm.: 22 cm.

Next

/
Thumbnails
Contents