Sz. Kürti Katalin: Vezető a debreceni Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Medgyessy Ferenc (1881-1958) életmű-kiállításához (Debrecen, 2006) (Debrecen, 1978)

s megkapta a Munka Vörös Zászló érdemrendet. Ekkor jelent meg László Gyula nagyszerű monográfiája, s ekkor készült Basilides Ábris portréfilmje. A beteg Medgyessyt egyre élénkebben foglalkoztatta Debrecen, a szülőház, gyermekés fiatalkora. S addig-addig gyűltek az emlékek, hogy Veres Péter és Koczogh Ákos kívánságára sorra le is írta azokat. Veres Péter - aki 1955-ben a magyar művészet nemzeti jellegéről beszélt kútfigurája kapcsán - így buzdította az írások összegyűjtésére az idős mestert: „Hogy a te örök életedről többen is tudjanak, s hogy lassan az egész magyar nép tudhasson, amely neked is oly kedves, és mindenek felett való, mint nekem - mint nekünk -, ezt a kis önéletrajzfélét, amit most olvastam tőled, ne hagyd félbe, mondd el még a többit is. Ez is van olyan fontos a magyar népnek is, de különösen a jövendő új Medgyessyjeinek, akiknek az élete aligha lesz könnyebb a sznobok és eklektikusok hálójában, mint a tied volt, a klasszikusé - a népi klasszikusé.. " 1957-ben kiadta Száz rajzát, amelynek hangulatos előszavával és grafikáival nagy sikert aratott. 1957. március 15-én megkapta második Kossuth-díját. Ekkor kérte fel Debrecen városa az Arany János-szobor elkészítésére. Áprilisban agyérgörccsel vitték kórházba, de több hónapos betegsége alatt is ellenőrizte Megyeri Barnának, tanítványának munkáját: a portré durva felrakását. A véglegesítés, az arc finomítása karakterének megadása Medgyessy alkotása. Őszre elkészült a szobor, Medgyessy utolsó köztéri műve. Az 1957. október 22-i szoboravatásra személyesen is elment. Ez volt utolsó debreceni útja. 1958. július 20-án halt meg Budapesten, a MÁV-Kórházban. 1959-ben a minisztérium védetté nyilvánította Medgyessy művészeti hagyatékát. Műterme 1959-től nemzeti értékű gyűjtemény lett, valóságos zarándokhelye a művészetet szerető közönségnek. Medgyessyné Marija Gyakonova mindig szívesen látta a vendégeket, s vagy ő vállalta a bemutatást, vagy Medgyessy egykori barátait, legtöbbször László Gyulát kérte meg erre. 1958-1976 között jelentős anyagot adott át a Nemzeti Galériának, a debreceni, a kaposvári, a hódmezővásárhelyi múzeumnak és magángyűjtőknek. A szülőváros múzeuma állandóan napirenden tartotta a debreceni Medgyessy Múzeum tervét, amelyet az özvegy is támogatott. Szobrokat, festményeket és bútorokat akart ajándékozni az alapítandó emlékháznak. Amikor azonban lebontották az egykori Bethlen utcai családi házat, lemondott tervéről. Úgy végrendelkezett, hogy a hagyaték a magyar államé legyen, s a Magyar Nemzeti Galéria gondoskodjék a Medgyessy Múzeum létrehozásáról, fenntartásáról. Egyben hétszázezer forintot hagyott a Nemzeti Galériára, hogy ebből egy-egy nagyváros: Esztergom, Hódmezővásárhely, Debrecen és Győr négy köztéri szobrot kapjon. Medgyessyné 1976 januárjában halt meg, a műterem árva maradt. 1977-ben Debrecen kérése alapján a Kulturális Minisztérium úgy döntött, hogy átadja a hagyatékot Debrecen Város Tanácsának. 1978-ban a debreceni és a Hajdú-Bihar megyei Tanács megkezdte az emlékház helyének kijelölését és - a Kulturális Minisztérium és a Képzőművészeti Lektorátus segítségével - a meglévő nagy gipszek alapján a szobrok bronzba öntését, kőbe faragtatását. Már 1980 őszén felavatták a Déri téren a nagy Táncosnőt és a Debreceni Vénuszt. 1982-ben a strandra került a haraszti kőből faragott Napozó nő s a Medgyessy Emlékmúzeum udvarára a Radnainé-síremlék első változata (a tulajdonképpeni Medgyessy-síremlék), a Szoptató anya és a Ülő nő lanttal (Medveczkyné-síremlék). 22