Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

ző dilettánsok összeállanak, és olyan eszközökkel, amelyeket komoly testületek nem követhetnek, elveszik a közönséget az arra egyedül illetékes körök elől. Meg kell vizsgálni, mire van szüksége a közönségnek, hogy a háború és a gazdasági viszonyok miatt leromlott ízlése ne romoljék még tovább, hanem ha akármilyen lassan is, de felfelé vezető irányt vegyen. Külön megoldást igényelnek azok a terhek, amelyek ez idő szerint a társadalom kulturális tevékenységére nehezednek. Nem anyagi terhet gondolok elsősorban, bár azok is súlyosak, hanem közigazgatásiakat, bürokratikusukat. Azoknak az egyesületeknek, amelyek már több év óta kifogástalanul működnek s különösen, amelyek a kultúra terén dolgoznak, felmentést kellene adni az alól, hogy minden egyes előadás alkalmával különböző hatóságokhoz kérvényt nyújtsanak be s ezzel kapcsolatban bizonyos díjakat lefizessenek. Legyen szabad felhozni egy példát. A Csokonai Kör és az Ady Társaság épp az 1938-as év első hónapjaiban színházi szabadegyetemet tartott a Csokonai Színházzal kapcsolatban a színház színvonalának emelhetése végett. Összesen 29 előadásról volt szó. S mind a 29-nél külön kellett volna kérni az előadás megtartásának engedélyét és külön kellett volna lefizetni az 5 P. rendőrségi díjat, ha el nem állottunk volna a 40 filléres belépődíj szedésétől, ami, miután a Csokonai Kör és az Ady Társaság tagjai ezt a 40 filléres belépődíjat sem voltak kötelesek fizetni, végeredményben nem hozott volna annyit, hogy a rendőrségi díjak felét ki tudtuk volna belőle fizetni. El kellett tehát engedni a belépődíjakat, hogy ezzel az egy akcióval kapcsolatban 145 P. rendőrségi díj fizetése alól felszabaduljunk. Az írók közül természetesen azokhoz kell fordulnunk, akik a mai magyar problémákat tisztán látják és becsületcsen dolgoznak azok megoldásán. Az önérdeket, az üzletért dolgozó és a társadalmi egyensúlyt felborítani célzó törekvéseket vissza kell szorítanunk. Ez nem zárja ki, hogy magunk is ne dolgozzunk a társadalmi rétegeződésnek olyan átalakítása érdekében, amely nem egyes csoportok, hanem a nemzet egyetemes érdekeit szolgálja. Különös figyelemmel kell lennünk az ifjabb korosztályokból kikerülő írókra, akik a háború után jutottak írósorba s látásukat nem homályosítja a múlt, hanem egész erejüket a jelen problémák felé fordíthatják. Ebben a tekintetben a Csokonai Körnek szíves figyelmébe ajánlom dr. Kölcsey Sándor polgármester irodalmi tervét, a Debreceni Helikon gondolatát. A Debreceni Helikont véleményem szerint éppen olyan írókkal kellene megtartani, akikről az előbb beszéltem, vagyis akik a magyar jövő előkészítésében már eddig is pozitív munkát végeztek és feltehető volna, hogy hasonló szellemben fognak dolgozni ezután is. A Csokonai Kör működésének alapelve a magyar közművelődésnek Csokonai szellemében való ápolása, előmozdítása. Ez az irány a legszerencsésebben van megállapítva és megszövegezve is ebben a formában. Csokonai működésének foglalata éppen az, amire most is elsősorban van szüksége a magyar életnek. Csokonai korában az írónak könyvterjesztőnek, színpadi rendezőnek, ismeretterjesztő előadónak, alkalmi mulatságokon ünnepi versszerzőnek és apostolnak kellett lenni egy személyben. Úgy 373