Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

tanulmánya, Géresi Kálmán Budenz és Debrecen című emlékbeszéde, Kiss Mariska, Szabolcska Mihály költeményei és a Városi Dalcgylet karclalai kerülnek a közönség elé. Az évnek ez az egyetlen társas irodalmi estélye a Margit fürdő dísztermében. n A har­madik felolvasóülés: a november 17-i Csokonai-emlékünnepély színhelye ugyanaz - a Bika dísztermének tűzvész okozta használhatatlansága miatt. Műsora pedig: Géresi Kálmán megnyitóbeszéde, Komócsy JózsefVendég költő versei, Vértesi Arnold Malvin című elbeszélése, a távollévő Szabolcska Mihály néhány újabb költeménye, Zöld Mi­hály Bűnesetek Debrecen múltjából című történelmi tanulmánya és a Városi Dalegylct kardalai. Végül a negyedik: december 16-i felolvasóülés Sz. Buday Etel Ellentétek című elbeszélését és a vendég Szendrei János Régi emlék című, a kő- és bronzkorszakról szóló, bemutatásokkal kísért szabad előadását hozza. Ennek az évnek június havában jelenik meg a Budapesti Látogatók Lapjának 14 egyik füzete Debrecenről. Ez a füzet már nem tisztán az irodalmi, nem is a szépítési szakosztály munkája, de mindkettő közreműködik benne. Egy háromtagú bizottság szerkesztésében helybeli íróinktól és részben rajzolóinktól nyeri tartalmát. Tartalom­jegyzékén nincs ott a kör neve, mégis a füzet is alkalmasnak látszik arra, hogy a kört és a kör által képviselt Csokonai-gondolatot közvetve propagálja a fővárosban. Csoko­nainak egész külön cikket szentel. S a cikk Komlóssy Arthur tollából kerül ki. Az il­lusztrációk között pedig Csokonai születési házának, síremlékének és Izsó-féle ércszob­rának rajza lát napvilágot. Visszatérve még egy pillanatra, kizárólag az irodalmi szakosztályra - említjük meg azt a Géresz'ből, Simonffy Emilből és Tüdős Jánosból álló küldöttséget, mely a debre­ceni kaszinó Kazinczy-pályázatáxa beérkezett pályaműveket bírálja és az új pályakér­dések iránt javaslatot tesz. A kör hét irodalmi szakosztályi, három szépítési szakosztályi, kilenc választmányi és legalább nyolc külön bizottsági ülést tart ebben az esztendőben. Alakulása óta először most jár le tisztviselőinek megbízatása. Közgyűlése, melynek napja az év egyetlen társas irodalmi estélye napjával egyezik: tehát április hó 24. - a következő változtatást eszközli a tisztviselői karban. A három számvizsgáló közül csupán Medve Kálmán marad a helyén, Dalmy Kálmán és Kövy Lajos helyébe Márton Imre és Szabó József kerül. Hároméves működése végén a kör tagjainak száma kettőszázhuszonháromról egyik forrás szerint háromszáznyolcvankettőre, másik forrás szerint négyszázharminchá­romra emelkedik. Ebből ötvennégy alapító, háromszázhuszonnyolc vagy háromszáz­hetvenkilenc rendes tag. n A Péterfia sarkán épült fényűző fürdő díszterme és kertje kedvelt helyszíne volt a társas összejöveteleknek: sok bált, táncestet, majálist és zsúrt rendeztek ott; a Csokonai Kör is nyil­ván e szélesebb társadalmi kör megnyerése, bevonása végett szerepelt ezen a helyen. 14 Budapesti látogatók lapja, szerk. Kahn József. 1. évf. 1. sz. (1888. aug. 1.) - 9. évf. 10. sz. (1896) A Magyar újság melléklete. 65

Next

/
Thumbnails
Contents