Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

Debreczenben, folyóiratokban, fővárosi és külföldi lapokban. Munkássága országosan elismert volt. (...) Zoltai Lajos történetíró született Hajdú megyében, Földcsen, 1861-ben. Hajdúnánáson és a debreceni Kollégiumban végezte tanulmányait. Papnak készült, de azután a Vértesi Arnold és Vértesi Gyula által szerkesztett Debreczeni Ellenőr munkatársa lett. 1890-ben pedig városi segédlevéltárnok lett Debrecenben. 1905-ben nyílt meg szűk keretek között a Városi Múzeum, amelynek ajándékul kapott alapvető anyagában kevés volt a helyi vonatkozású emlék. A városi tanács a múzeumőri állásra Zoltai Lajost választotta meg, aki tervszerű néprajzi gyűjtésével, ásatásaival lassanként olyan gazdag, helyi jellegű múzeumot fejlesztett ki, hogy azért őt a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelősége évről évre dicséretben, többször jutalomban is részesítette. A Tisza István Tudományos Társaság mindjárt megalakulása után rendes tagjává választotta. A Tisza István Tudományegyetem pedig (...) 1926. december 16-án a bölcsésztudományok honoris causa doktorává avatta. (Debreczen, 1939. augusztus 30.) Zoltai Lajos tudományos dolgozataival, könyveivel, írásai tömegével körül lehetne rakni a Nagytemplomot Dr. Sőregi János búcsúbeszéde (...) Mert hogy Debrecen város történelme az őskortól kezdve napjainkig, sokféle vonatkozásban prehistóriai, históriai, közgazdasági, szociológiai, részben egyháztörténeti, főleg pedig helyrajztörténeti, művészettörténeti és iparművészeti, továbbá etnográfiai szempontból az összes vidéki városok között a legalaposabban fel van dolgozva, az elsősorban a Te érdemed: Ezért a tényért még annak is tisztelnie kell a Te emlékedet, aki a tudomány eredményeiből közvetlenül nem szokott részesülni. (...) Ha bárki belép a Déri Múzeumba, és annak akár drága, nagyértékű kincseit, aranyait és gyémántjait, akár márványcsarnokai és pazar fényben úszó dísztermét szemlélgeti, hunyja be a szemét egy pillanatra, és idézzen lelki szemei elé egy szerény öltözetű, igénytelen kis alakot, aki faluról tanyára, tanyáról lakatlan pusztára gyalogosan lohol, pár koronával a zsebében, étlen-szomjan, porban-sárban, nyári hőségben vagy csípős őszi szélben, aki minden számvevőségi pontosságot felülmúló, de a napi 2 koronát soha meg nem haladó személyi kiadásait lelkiismeretesen fillérről fillérre noteszbe jegyzi és aki hátizsákja alatt, melyet a pusztuló népi kultúra vagy az őskorok tárgyi emlékeivel tömött meg, szinte kétrét hajlik, idézze maga elé ezt az alakot, mert a mai nagy múzeum fénye e szerény, igénytelen külsejű, szapora járású kis ember alakja nélkül el se képzelhető. És ő az, Zoltai Lajos! (...) 493