Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

lai Pál elnökölt a Kisfaludy Társaságban, mikor Jókai vezette a Petőfi Társaságot, akkor ezek a tisztségek eléggé tájékoztatták a közvéleményt, hogy kik a nagy magyar írók. Ha most ezután kellene indulnunk, rögtön megakadnánk, s azt mondanók: az irodalmi társaságok jelenlegi vezetői között semmi esetre se keressük a legnagyobb magyar írót. Hiszen homéri kacaj fogadná azt, aki külszíntől és a testi méretektől megtévesztve, véletlenül Pékár Gyulára, a Petőfi Társaság mostani elnökére mutatna rá. Az irodalmi társaságtól kölcsönvett mértékkel ma tehát nem megyünk semmire. Más mértéket kell keresnünk, ha találunk. Ilyennek kínálkozik a népszerűség, az olvasóknak, a színházlátogatóknak minél nagyobb tábora. Ezt a mértéket azonban csak regény- és drámaíróra alkalmazhatjuk, például Herczcg Ferencre és Molnár Ferencre, akik körül évek, sőt évtizedek óta hullámzik az olvasók és színházlátogatók versengő serege, anélkül, hogy ők maguk elárulnák a vetélkedés külső jeleit. De nyilvánvaló, hogy a népszerűség nem megbízható, sőt általában nem is igaz mérték, mert akkor a szorosabb értelemben vett költők: a lírikusok, az epikusok mindig rövidséget szenvednének, hiszen közülük a legkedveltebbek sem érhetik cl a regény- s főképp a drámaírók népszerűségét. - Hátha még a lírikusok olyan maguknak élők, halk szavúak, amilyenek például ez idő szerint Babits Mihály, Juhász Gyula, Tóth Árpád, akik költői irányuknál, formai sajátságaiknál fogva szinte előre lemondtak a tömegekre kiterjedő népszerűségről. Azonban mit szaporítsam a szót? (...) Nincs a mai magyar irodalomnak olyan kimagasló egyénisége, olyan korszakos képviselője, akit megtisztelhetnénk a legnagyobb névvel, mert egy-két évtized könnyen ránk cáfolhat, és még csak nagynak sem fogja elismerni azt, akit mi a nagyok nagyjának, a legnagyobbnak hirdettünk. (...) Németh Jenő, kegyesrendi tanár, a Római Katolikus Reálgimnázium Révai Önképzőkörének vezetője kérdésünkre a következőket mondta: Ha (...) a szoros értelemben vett jelent tekintjük, örömmel kell megállapítanunk, hogy a magyar irodalom egy magasabb szellemű, faji öntudatunkat mind erősebben kidomborító, fennkölt idealizmustól hevülő irányt vett és - jóllehet, irodalmunknak még most is vannak egészségtelen hajtásai -, de az út, amelyen jelenleg halad, a magyar kultúra, a nemzeti összetartás szempontjából egy szebb, boldogabb jövő felé vezet. Jelen korban élő írókról sohase volt könnyű kritikát mondani. - Hogy ki a jelenkor legnagyobb magyar írója, véleményem szerint Hcrczeg Ferencet illeti az elsőség. O nemcsak a regény, de a dráma terén is oly kiváló alkotásokat hozott létre, amelyek egy mostan elő olvasó közönségnek, de egy később jövőnek is elévülhetetlen kincsei maradnak. Finom lélekelemzés, jellemző erő, választékos, könnyed, előkelő stílus, szellemesség jellemzik műveit, és - bár képzelete nem túl gazdag - meséit mégis elevenen szövi, alakjait élénk világításban tárja elénk. Nagyszerűen bele tudja élni magát a letűnt korszakok lelkivilágába. A kritika elismeri, hogy Hcrczeg ma a legkiválóbb prózaírónk. Történeti és társadalmi regényei a modern, a mélyen érző, és művésziesen alakító írót árulják el. Drámáit - akár tragédiáit, akár vígjátékait tekintjük - a bennük megnyilvánuló hatalmas érzések és szenvedélyek teszik korszakunk legértékesebb al470