Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

Arany a magyar nyelv felett, mint király uralkodott és dinasztiájának utódaivá műveit tette és most is ez alatt az uralom alatt élünk. A magyar nyelvből nem tudományt, rendszereket alkotott, hanem nagy értékű kisebb-nagyobb szobrokat faragott költeményeiben. És amilyen fejedelme volt a nyelvnek, olyan hű és önfeláldozó hirdetője, tolmácsa és imádója volt a magyar géniusznak, a magyar történelemnek, műveltségnek, a magyar földnek és a magyar népnek. Ezt a „kis fajt" szerette, ennek költője kívánt lenni; „Költő az legyen, mi népe, / Mert kivágyni: kész halál."

39 Költészetét mindenütt a magyar géniusz szolgálatában találjuk. Mikor látta, hogy a magyar történelem nem képes a hagyományos rokonságot Attilával összekapcsolni, magyarsága megérezte, hogy ezen összekapcsolódásra a nemzet önérzetének és epikai hitelének szüksége van. Az Attila-monda feldolgozásával, a Buda halálával teljesen pótolta, ami a történelemnek nem sikerült. (...) A Toldi-mondánál észreveszi, hogy íme, Magyarország legfényesebb korszakánál hiányzik a romantikus eposzi hős, a Toldi szerelmében a Lajos király alakjával gazdagítja a magyar költészetet. A Hunyadiakat, Jánost és Mátyást balladáinak díszpalástjába öltözteti, és a költészet zománcával vonja be. A magyar irodalomtörténet dísztermébe helyezi Zrínyit, a költőt, hazafi fájdalmának humorát önti a Nagyidai cigányokba, a Széchenyi hamvai felé szebb mauzóleumot emel, mint a Szemirámisz függőkertje és egy pár lírai költeményében megrendítő sorokban emlékezik a múlt század 60-as éveinek nagy nemzeti válságáról. A haza mellett külön imádta a magyar földet. Utolsó költeményei egyikében sóvárogva kérdi az alföldi gyékényes, abroncsos szekérről: „Hoztál-e pirosló, új, búzamagot Mezők üde lelkét: friss szénaszagot?" és megáldja a magyar földet: „Legyen is, legyen is megáldva a föld - Isten maga telke - mint volt ezelőtt."

40 E hangban, mely Magyarországot Isten maga telkének, nagy mezei jószágának tekinti, nem ismerünk-e rá a magyar parasztnak földszerctetére? És hány alakjában figyelte meg a magyar népet, ennek alakjait, sajátságait családi körében, mezei munkájában és milyen mély szeretettel. Erre a magyarságra, T. Csokonai Kör, nekünk szükségünk van és szükségünk lesz, és talán öntudatlanul ezt szeretjük Aranyban. Ha idegen szellem fenyegeti társadalmunkat, költészetünket, nemzeti életünket, csak folyamodjunk Arany magyarságához és meg fog segíteni bennünket a költészetnek azon égi útján, melyen Csaba járt. (...) (Kézirat - TtREKK) Arany János: Kozmopolita költészet. Arany János: Vásárban. 457