Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

a színpadok üzleti hatalmasságaitól (...). A nyugatosság a legkevésbé sincs fajhoz vagy felekezethez kötve; az új iránynak igazi zászlóvivői ősmagyaroknak és hamisítatlan keresztyeneknek hirdetik magukat, mint Ady Endre és Babits Mihály (...). Az ún. budapesti írók erőszakoskodását, a zsidós szellem itt-ott való elhatalmasodását betegségnek tartom, de csak múló bajnak, amilyenben már többször szenvedett a magyar irodalom (...), [így] a 30-as és 40-cs évek túlzó romantikusainak nyelvbeli mesterkéltségét, érzésbeli természetellenességét, a forradalom utáni petőfieskedők duhajkodását és ízléstelenségét, és kiheveri ezt a XX. század eleji áramlatot is. (...) A Nyugat forgataga máris csillapul (...). A futuristákat már maguk az új irány hívei is megtagadták (...) mind többen keresik a kapcsolatot a magyar múlttal. Arany, Petőfi, Jókai, Mikszáth örök fénye (...) hevével a magyar műveltség folytatni fogja a maga hódító útján diadalmas menetét itthon és külföldön (...). Goga (...) Petőfit már évek óta fordítja... (Debreczeni Szemle, 1913. március 23.) Czipott György: A Csokonai Kör estélye (...) A Csokonai Kör felolvasását lezáró irodalmi vacsorán szemeink elé varázsoltuk a kör működése iránt érdeklődő irodalmi közönségünket s ezek sorában a túlnyomó számú honleányainkat s jóleső érzést vált ki belőlünk az a tudat, hogy az élet rideg taposómalmából - ebből az idegsorvasztó kemencéből - a kultúra hajtásai fejlődésnek indultak, s a melegházi ültetésre támadó bimbók a szabad természet ölén kibontakozásra várnak. És míg más vacsorákon, ünnepélyeken, a zene, a dal s a szórakozás változata játszszák a vezető szerepet, addig az irodalom lelkes híveinek ünnepi mámorából előtör egy-egy jajszó, sóhaj, nemzeti erőnk, faji sajátságaink érvényesülése, valamint a magyar belső forrongása, a dúló viszály feletti fájdalomérzés. Pap Károly bírál, analizál, irodalmi enag-be

36 foglalja a dán tenger mélyéről kihalászott gyöngyöket, s azokkal Sajó Sándort az Akadémia, a Petőfi Társaság és a Csokonai Kör pályakoszorúzott költőjét, a Dacos Magyarok szerzőjét, akinek ez az alkotása - mint monda - Arany vonásaira is emlékeztet, ékesíti fel. Sajó Sándorból kitör az ős buzogányerő, a hazafias kémény s mintegy „a vártető fokán állva" emelkedik ki a sorból egyéniségével, míg S. Szabó József lángoló lelkesedésére mindannyian a kard markolatát éreztük kezünkben. Géresi Kálmán a kör nagystílű elnöke - a tósztozás elleni elvi álláspontját felfüggesztve - beszél, közvetlenséggel, mély meggyőződéssel, a Vesta-láng lobbaná,f

' Valószínű, az (en) áge, kor/korszak jelentésű francia szóról van szó, amely a szövegben irodalmi korrajzot jelenthet. 451