Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

A Csokonai-kör december 15-én tartott felolvasóüléséről (...) Most Ábrányi Emil állott fel, s rövid előzetes beszédben rámutatott azokra az elvekre, mik hosszú írói pályáján vezették... A tiszta, mocsoktalan eszmei világ ragyog felénk [a felolvasott] költeményekből, éles ellentétben a jó, az ép ízlést rontó adyzmussal. Hogy melyik tetszik jobban a debreceni közönségnek: ez az este megmutatta. Mikor Ady itt járt, ódákat írtak a helyi lapok jötte elé. S mi történt? A közönség boszszankodással távozott az estéről. (Persze, ezt akkor elfelejtették kinyomtatni.) Kapott tapsot néhány érte lelkesülő poétától, de a közönség bizony gyéren tapsolt. Az a siker, mely Ábrányit érte, s mely a kitörő s lelkesült éljenzésben s tapsviharban nyilvánult, nemcsak Ábrányinak szól, de minden magyar poétának, ki nem nagyképűlcg, s nem idegenből vett eredetiséggel akar feltűnni a magyar Parnasszuson. (Debreczeni Főiskolai Lapok, 1908. december 15.) Kardos Albert: Szávay Gyula Huszonöt évvel ezelőtt a Budapesti Hírlap jóakaró elismeréssel mutatott be olvasóinak egy fiatal vidéki verselőt, Szávay Gyulát. Aki Szávayt akár műveiből, akár személycsen ismeri, ma is ifjúnak tarthatja, költői éveinek bősége is ifjúságra vall, pedig Szávay háta megett negyedszázados költői múlt áll, pedig 1883-tól, verseinek első gyűjteményétől kezdve 1909-ig, tíz kötet költői munkát bocsátott közre. Költeményei közül több, kivált az alkalmiak, de azonkívül néhány apró színműve és daljátéka diadallal járták be az országot és nevét népszerűvé, egyéniségét kedveltté tették a fővárosban, s vidéken egyaránt. Most, hogy munkásságának 25. évében két kötettel jelent meg egyszerre az irodalom terén, a Világosság című drámai költcménynycl és Az ezüstpohár és más új versek című gyűjteménnyel, talán illő lesz róla hosszabban megemlékeznünk, és írói arcképét részletesebben megrajzolnunk. (...) Több mint száz évvel ezelőtt a magyar írói világ az „elegáns poéta" névvel tüntette ki Barcsai Ábrahámot, Bessenyei hűséges társát, c daliás testor-írót. E megtisztelő címet ma senki sem viselhetné több joggal, mint Szávay Gyula. Művein, a prózaiakon csakúgy, mint a verseken, végigvonul valami előkelőség, nem a nagyúr fmnyássága, hanem a szellemi arisztokrata finomsága, nem asszonyi keresettség és kényeskedés, hanem a jó ízlésből folyó választékosság és tartózkodás. Valóban végiglapozhatjuk Szávay Gyulának a most megjelent két kötetével együtt immár tíz kötetét, de nem fogunk mcgbotlani alantjáró tárgyban, fülünket nem fogja bántani durva hang. Nem mondom én, hogy a költőnek nem szabad a földre hajolni, sárhoz, szennyhez nyúlni, azt sem kívánom, hogy mindig csak sima nyelven szóljon, édeskés hangon suttogjon, de annyi bizonyos, hogy nagy ok nélkül nem engedem magam bcpiszkolni, az éktelen sikoltozás elől pedig bedugom a fülemet. - Egyért ezért szeretem Szávayt; minthogy 425