Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

És talán sehol oly igazi szükség nincs a szertartásos szelíd ünnepnapokra, a füves, virágos játszóterekre, mint ezen a földön, ahova az Isten minden hétre kétszer annyi hétköznapot és minden útra kétszer annyi port rendelt, mint másfelé. Hadd rendezgessük tehát kisded játékainkat tovább, hadd tűzdelgessük tehát piros ünnepnapjainkat a hétköznapok sivatagjába; mi úgy érezzük, hogy olyan ez az egypár betűzdelt piros nap, Csokonaiként: „mint a korinti szőlő a cúkoros kalácson".'

0 Mcg-mcgháborgatnak néha, hogy nem tudunk sokat. Istenem, hisz, ha többet tudnánk, többet (s szebbet) mondanánk és nincs az a tanár, akitől mi tanulni ne akarnánk, de másrészt úgy vagyunk vele, hogy esetleg azt tanulnánk el, amit legjobb volna nekik is elfelejteniük. Maradunk tehát a mi hagyományos, gyalogos útjainkon, ahol bennünket régi nyomok vezetnek, ahol kakukkfüves szép szerpentinutakon haladunk fel lassan a hegyre és ha azt halljuk, hogy fenn az orom kövein lovagolva, tüskön-bokron járó gyermekek azt kiabálják felénk, hogy „jöjj fel, kopasz, jöjj fel", megállunk és megcsóváljuk a fejünket, mint Elizeus próféta és azt mondjuk a gyermekeknek, hogy most mindjárt kijön az erdőből az a két medve és a rakoncátlan gyermekekből negyvenkettőt fog széttépni! (Persze aközben intünk a Nemczis-családból származó medvéknek, hogy ne jöjjenek ki és ne tépjenek szét senkit, mert hiszen tudjuk mi azt, hogy lettek már Saulusból Paulusok!) (...) Ha törvény, hogy a halottaknak van egy koszorús napjuk, legyen ilyen az élőknek is s a Csokonai Kör az élőkhöz tartozik. Koszorúnk fonását azokból a levelekből illegetjük össze, melyeket a kör életfája az elmúlt évben hajtott. Életfánknak sok-sok ága van. S élt mindenik az elmúlt évben is. Van olyan ága, amelyikről édes szavú pásztorsípot metszettek, - van olyan, amelyiket hosszúra vágva mutatónak használtak az ismeretek képmagyarázatainál, - van, amelyiknek lombja rezgő, zizegő, mint a nyárfáé s lehulló leveleire történetek vannak írva, - ismét más ága arra jó, hogy útra vezessen, rokon társaságok családi házai s idegen országok tájai felé, megint más hajtásai pedig, mint a föld alatti vizek megérző varázsvesszői, elszórt drága családi ereklyék hollétének megérzésérc s a családi levelesládába és üveges almáriumba gyűjtésére valók, - és van sok kisebb-nagyobb ága, amelyik csak növekszik, lcvclcscdik s a többiek sorába ma még felismert rendeltetés nélkül csak úgy beilleszkedik, mint a családba a serdülő gyermekek; - életfánknak sok-sok ága van, élt valamennyi az elmúlt évben is s ha külön szereplés egyiknek-másiknak nem látszott is jutni, abban a családi ősszcrcplésbcn testvériesen részt vett mindegyik, hogy fürödvén az élet napsugarában, szélzúgásában, csőhullásában, a zöld levelecskék lengedező munkájával szállította le az életerőt a közös gyökérzethez, melynek szálai lent a mélyben nekünk szent csontokra szőnek takarót. Ez a mi életfánk, ez a mi családfánk, gyökereivel, mely a múltak kedveseit öleli, s felnyúló ágai hegyén zsenge leveleivel félalvó rügycivcl ismeretlen jövők kiforratlan Csokonai Vitéz Mihály: A szeplő. 360