Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

és eddigi életével annyira összeforrt alelnökünket, Komlóssy Arthurt, akit váratlanul és minden esetre idő előtt ragadott cl a halál (1910. aug. 7). Az elnökség és a választmány sokszorosan kifejezte a súlyos csapás miatti fájdalmát, az elhunyt érdemeit jegyzőkönyvbe iktatta, arcképét tanácstermünk részérc megfestette, de a boldogult nevét legméltóbb módon gyászba borult családja örökítette meg körünkben, midőn irodalmi pályadíj céljára 1000 koronás alapítványt tett, amely mint id. Komlóssy Arthur irodalmi alapítványa már ott gyümölcsözik körünk egyéb tőkéi között. A veszteség nyomasztó érzetével kell megemlékeznünk dr. Barcsa Jánosnak, talán legmunkásabb választmányi tagunknak korai és hirtelen haláláról (1910. szept. 15). A Csokonai-irodalmat, s általában Debrecen régibb irodalmának és oktatásügyének történelmét jelentős dolgozatokkal szolgálta, amelyek sokáig megóvják nevét az elmúlástól. - Hatalmas támaszunk dőlt ki nekünk is dr. Erőss Lajosban, a Tiszántúli Rcf. Egyházkerület nagynevű püspökében, akit a múlt év óta a régibb jóindulaton kívül a választmányi tagság kedves köteléke fűzött körünkhöz. A kör még sokáig fogja érezni a múlt évnek ezt a hármas csapását, bár az elhunytak helyét éppen a mai közgyűlés lesz hivatva betölteni. Adja Isten, hogy az újonnan választottak a maguk buzgóságával és sikereivel minél hamarabb feledtessék a szenvedett súlyos veszteségeket. (Szávay Gyula) 1911 (...) Nem tartogat c jelentés semmi meglepetést: irodalmi megváltók születését, latrok mcgfcszíttetését, csodák jövendölését vagy világok kiátkozását. Mi a világgal meg vagyunk elégedve (jobban, mint az velünk), újjáteremteni nem akarjuk, sőt erdejében suhogó nagy fái alatt, tarka virágos tisztásain, illedelmes szerénységgel, gyalogszerrel járunk, meg nem unva zöld füvek látását, fürge gyíkok futását, ismeretes madarak szavát, rigók füttyét, tengelicek csevegését és csalogányok isteni csattogását. Még csak azt sem kívánjuk, hogy csupa csalogánnyal legyen tele az erdő, csupa mélyen kék és égőn piros virággal a mező és csákányolható vastag ködökkel a távol. Jó az úgy minden, ahogy van, még az se baj, hogy túl az erdőn, a suhogó fákon és a tarka virágos tisztásokon - egy köves száraz világ következik, napégette, fagy szántotta utakkal, utakon nyüzsgő emberekkel, akik lármáznak és verekszenek s egymáson keresztül járva, kenyeret keresnek. Mi, a Csokonai Kör, egy kis szekta vagyunk, kik, amikor mesterünk nevét vesszük ajkunkra, messze elkerüljük a kővilág érdekkockákkal kövezett lármás útjait s annak példája szerint, akinek nevét viseljük, az élet szelídebb és szebb tájaira vonulunk, oda, ahol árnyékos pihenőn csenddel takarózhatunk, s ahol a természet egy egész külön abc-n beszél. 356