Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

himbáló résein ki-be játszik a nap sugara, hordván kívülről be s belülről ki abból, ami szép és érdekes mindközönségcsen. És nem is egyéb a Csokonai Kör irodalmi politikája, mint ennek a kölcsönös szabad áramlásnak kellemes és okos legyezgetése. Ám nézzen el bárki a kör munkálkodásának felsorolásra kerülő múlt évi rendjén, - igazat fog adni. Ezt az igazolást mi, vezető helyen állók, úgy véljük, hogy a kör már meg is kapta éspedig attól az esküdtszéktől, mely felolvasó üléseinkre mindig szívesen eljött s megelégedéssel mosolygó arculatán hordta írott ítéletét. És megkapta azoktól a reményteljes fiataloktól, kiknek a Csokonai Kör szeretete és biztatása adott szárnyakat, hogy szép álmaink levegőjébe vagy tudásaik erdőtisztásaiba műveikkel felrepülhessenek. És megkapta az irodalom és tudomány ama rokonhivatásban buzgólkodó jeleseitől s nagyjaitól, kik elismert magasságban irányító szerepet töltenek be s kiknek elhangzó szavát országos akusztika veri vissza. És megkapta azoktól a tekintetektől, melyek múltak köveinek márványhomlokáról néznek vissza rá s megelevenített emlékekkel írnak jó könyveket tele. Saját tagjainak c mai közgyűlésétől is reméli, hogy megkapja és kéri is, hogy csatlakozzék szintén ezekhez az ítéletekhez. (...) Mély gyász hívott egyszer. Fejedelmi halottja volt a magyar irodalomnak. Érdemeinek érinthetetlen magasságú sziklatétőjéről, ahol harcok zajától távol, a legfelsőbb szférák tisztaságában már csak a hódoló tisztelet fehér lobogói vették őt körül, meghajolva az egyetlen előtt, ami előtt neki is meg kellett hajolnia, meghajolva a természet és kor parancsa előtt: ledőlt a magyar irodalom óriása, Gyulai Pál. Az ő irodalmi egyéniségének talapzata azon a földön nyugodott, mely szépirodalmunk aranykorának világdicsőségbe nőtt nagyjait hordozta talaján, az ő egyénisége törhetetlen kőoszlopként végig magasodott irodalmi korszakaink épületének egymásra helyezkedő emeletein, összekötött múltat és jelent s a cicomátlan, erős kőpillér hideg öntudatával adott szilárd támasztékot, stílust és irányt új nemzedékek sürgő munkásainak, kik irodalmunk várát tovább építették. Ledőlt a hófehér, a bölcs, erős öreg, kinek szívében még a kor hava alatt is a költői érzések virágcsírái szunnyadoztak s kinek akaraterős lelke, mint egy fehér sas őrködött a magasból a magyar irodalom kertjének ellenséges férgektől megturkált s honi kertészektől sokszor agyonigazgatott területén. A gyász lengő lobogói alatt, a fejedelmi ravatal virágai mellett gyászával és virágaival ott volt a Csokonai Kör is. Orömnap hívott máskor. Legkedvesebb írójának, kinek írásaiban a magyar ég és magyar föld minden szépsége, a magyar természet minden csodálatos titka, színe, zamata, tüze benne volt, kinek írásaiban, mint tiszta harmatcseppben a letükröződő mindenség, úgy volt benne a költői meglátás varázsfényébe állítva, megszépítve, megnemesítve, az emberi melegség szeretetreméltó természetességébe beültetve a mi 351