Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)
1903 A Csokonai Körnek egy fő feladata a magyar nemzet kulturális fejlődésében való meleg részvétele által folytonosan fenntartani és erősíteni azt a kapcsolatot, mely a debreceni közönséget, Debrecen városát a nemzeti műveltség nagy áramlatával közvetlen közeli, résztvevő összeköttetésbe hozza. E nagy feladatnak, mely a Csokonai Kör működésének, létének alapgondolatát képezi, vannak alárendelve a többi egyes feladatok. Felolvasások tartásával erősíteni, felkelteni a tudomány és költészet iránt való érdeklődést, fiatal, reményt nyújtó tehetségeknek szellemileg és anyagilag is segédkezet nyújtani fejlődésükben, Debrecen régi történelmének, művelődési szerepének ismertetése által városunkat is élő és hatalmas kiegészítője gyanánt tünteti fel a nemzet történetének. Részt kell tehát venni a nagy nemzeti munkában, és ki nem térhet sok olyan feladat elől sem, amely szorosan programjához nem tartozik. Mert ez a munka újabb időben nagyon megszaporodott, újabb meg újabb ágai, csatornái merülnek fel és nyittatnak meg folytonosan. Különbözők, de abban körülbelül mind megegyezők, hogy a társadalom támogatására támaszkodnak és egyesülnek a nemzeti művelődés megerősítésének nagy gondolatában. Ezen eleven összeköttetés érzete azt is magával hozza, hogy amint részt veszünk a nemzeti munkában, úgy részt kell vennünk azon kegyeletben is, melyet a nagy nemzeti veszteségek alkalmából a nemzettel érezünk; részt kell venni nemcsak szívünkben, hanem a kegyelet és gyász külső kimutatásában is. Hiszen ez a kcgyclctkimutatás nemcsak köteles hála, hanem egyszersmind magunknak, városunknak erkölcsi megbecsülése, szükséges biztatás azoknak, kik a nemzeti műveltség szolgálatában fogyasztják életüket, és egyszersmind belépti jogot ad a magyar nemzeti művelődés nagy táborkarába. így kell nekem a Csokonai Kör nevében ez alkalommal is megemlékeznem azon nagy nemzeti veszteségről, mely Jókai halálával érte hazánkat. A Jókai-gyásznak, igen tisztelt közgyűlés, van egy sajátságos, mondhatnám külön vonása. Míg a nagy államférfiak, hazafiak, tudósok, művészek halálát inkább, mint nemzeti veszteséget, a nemzet egének csillaghullását vagy elborulását érezzük lelkünkre nehezedni, az ő halálánál ezen nemzeti veszteség mellett egy mindnyájunkat egyénileg is érintő fájdalmas érzés, mintegy egyéni gyász is fakad meg szívünkben. Gcrcsi Kálmán elnöki megnyitója abból állott, hogy a jegyzőkönyv vezetésére felkért két rokonszenves professzort. Tiszteletreméltó apoteózisa Csokonai emlékének. Az egyedüli értékes dolog Tüdős János titkári jelentése volt. Élvezettel hallgattuk ezt a nagyon tartalmas, nagyon szép jelentest, amelyet azonban szintén bús rezignáció ült meg. - Semmit sem tettünk, vajon fogunk-c valamikor valamit cselekedni? Ez a kérdés tolult elő a jelentés minden pontja után." (Debreczcni Újság, 1902. június 2.) 338