Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)
Végül 1939. április 19-én (vasárnap) délelőtt 11 órakor a kassai Kazinczy Társaság irodalmi ünnepélye a Csokonai Kör, az Ady Társaság és a Tisza István Tudományos Társaság rendezésében a Vármegyeháza dísztermében. 202 E matinén a Himnuszt tolmácsolja a kollégiumi Kántus. Utána üdvözlőbeszédet mond Darkó Jenő, bevezető beszédet pedig Gömöri János, a kassai Kazinczy Társaság elnöke. Majd előadja Embertípusok a kisebbségi életben című tanulmányát Dobossy László, Mécs László Egyszerű találkozás című versét Schmiedt Mirjam, Ifjúságunk lelki fejlődése című értekezését Pfeiffer Miklós. Záróbeszédet mond egyik részről Gönczy Gábor, másik részről Pap Károly. És két Csokonai-dalt szólaltat meg a kollégiumi Kántus. A matinét - melyen egyébként ott van a főispán is - társas ebéd követi a Bikában. Ami a kör kisebb ünnepics aktusait illeti, az 1938. augusztus 8-i választmányi ülésen Pap Károly elparentálja Makláry Károlyt, a Tiszántúli Egyházkerület volt püspökét, Mihalovits Jenőt és Tisza István gr. unokáját - az 1938. augusztus 15-i választmányi ülésen pedig Csobán Endre üdvözli Pap Károlyt kormányzói kitüntetése alkalmából. Csokonai szobrának és sírjának megkoszorúzásáról, mint évről évre egyformán megismétlődő ünnepies aktusról, nem is szólunk. A kör képviselteti magát 1938 őszén - koszorút is vive - Szabolcska Mihály síremlékének fölavatásán és 1939. május 21-én ugyancsak Szabolcska Mihály ókécskei szobra leleplezésén. Képviselteti magát továbbá Debrecenben 1939. június 202 Pap Károly már egy 1938. novemberi beszédében bejelentette, hogy „a visszaszerzett felvidéki városok regenerálásának munkálataiban a nagy irodalmi egyesületek is igyekeznek reszt venni és már megállapodás is történt arra vonatkozólag, hogy a debreceni Csokonai és Ady Körök Kassa és Beregszász irodalmi egyesületeit, vagy csoportjait keresik fel és veszik fel azokkal az összeköttetést." (Dcbreczeni Újság- Hajdúföld, 1938. november 20.) - „(...) Aki kiállt a mindennapi élet emelvényére, hogy szembenézzen a letűző nappal, annak vállalni kell a bírálatot, még ha vesékig hatol is ez. Az élet örök taposómalmában a kezdeményezőt gáncs, mellőzés és egy csomó gúny fogadja, de a cél szentsége megerősíti a lelket, új harcokhoz ad erőt s ha néha borba hajló összeroppanásos éjszakákba merül bele ez a tusakodás, mindig van valami, ami felemel újra és új erőt ad a további küzdelemhez. Debrecen nagy múltú kulturális intézménye, a Csokonai Kör végigjárta ezt a kálváriát. Nemegyszer kapott méltánytalan támadást, nemegyszer vádolták, ráfogták, hogy nem foglalkozott a politikával s ezt a hibájául rótták fel. Pedig mit tudott segíteni abban a nagy ziláltságban, amit a politika csclszövői kavartak össze, mit tudott volna tenni a Csokonai Kör, amelynek minden tiszte ez: »az élet hajszájából, a kenyérőrlő malmából, a tülekedések versenyfutásából és mindabból, ami fárasztót a követ rakó birodalom áraszt, - kivezetni a megfáradtakat a lelki csüggedések tisztására...« Igaz, az 1900-as évek megkívánták volna és a nemzeti erők egyesítésében, a társadalmi válaszfalak lerombolásában, az öntudatra ébresztésben tevékenyebben kellett volna részt vennie. S ha 1914ben is a politikai vonatkozásokra való hivatkozással utasította vissza az EMKE kérelmét, minden egyes alkalommal megmutatta, hogy a magyar nemzeti élet felépítésében, munkálásában kiveszi a maga részét és hogy már akkor munkálta azt az örök igazságot, amit nemrégiben a Legfelsőbb Hadúr, Horthy Miklós Kormányzó Urunk kinyilatkoztatott: »Kevesebbet politizálni és többet dolgozni!«" (kagyö: A Csokonai Kör és a Felvidék. Debrcczeni Újság - Hajdúföld, 1939. április 9.) 299
