Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

dűs Kálmántól. A holland irodalomról és Vilma királynőről című értekezés D. van Schaick van der Boon holland írónőtől, László Andor Vilma királynő című versének előadása Nagy Bélától és zászlódal a kollégiumi Kántustól. 1925. november 17-én Csokonai-emlékest a Városi Zeneiskola hangversenytermé­ben. Közreműködnek: A tihanyi ekhóhoz című dallal a kollégiumi Kántus, elnöki meg­nyitóval Pap Károly, Csokonai szól című versével Baja Mihály, Csokonai és a magyar műdal című tanulmányával Molnár Antal, Molnár Antal megzenésítette Csokonai­dalok éneklésével Hoór Tempis Erzsébet, c dalok zongorakíséretével pedig Diczig Ala­jos, és A reményhez című dallal újra a kollégiumi Kántus. Közvetlenül az emlékest után társas vacsora a Bika éttermében. 1926. február 9-én és 17-én egy-egy Jó&az-mcsedélután a Csokonai Színházban. Mindkét mesedélutánon ugyanazok szerepelnek, mégpedig: Csobán Endre és Szondy György egy-egy alkalmi előadás tartásával, továbbá a Dóczy Leánynevelő Intézet és a Református Főgimnázium sok növendéke Halasi Mariska betanította alkalmi színda­rabok eljátszásaival. Végül 1926. május 16-án (vasárnap) délelőtt Jókai-emlékünnepély a Vármegyeháza dísztermében. Ezen a matinén A reményhez című dalt előadja a Vá­rosi Dalegylet. Utána megnyitóbeszédet mond Hadházy főispán. Majd részleteket je­lenít meg Jókai A szigetvári vértanúk című szomorújátékából Halasi Mariska. Ünnepi beszédet mond Rákosi Jenő. Jókai dalaiból énekel Tímár IIa színésznő, zongorán kíséri Szathmáry Endre színházi karmester. Tündérsziget című költeményét felolvassa Oláh Gábor. És Jászay-Horváth Elemér Üzenet a Vág völgyében című dalát tolmácsolja a Városi Dalegylet. - Rákosi Jenő egyébként 1926. május 15-én délután érkezik Debre­cenbe. A vasútnál a város, a kör és különböző testületek küldöttsége ünnepélyesen fogadja - s a kör részéről Pap Károly üdvözli. Ami még a Jókai-emlékünnepélyt és a két Jókai-mesedélutánt illeti, az előbbi 606­3403 korona, az utóbbiak 1775 000 korona, együttvéve tehát 7828403 korona tiszta jövedelmet eredményeznek. Ezt az összeget azonban nem tarthatja meg a kör magá­nak, hanem Debrecen város polgármesterének kezéhez kell szolgáltatnia. Szóban for­gó - Jókai-centenáriummal kapcsolatos - ünnepségeit ugyanis közvetlenül egy debre­ceni egyesületközi bizottságnak, közvetve pedig az azt létrehozó debreceni városi ta­nácsnak és azon fölül az Országos Jókai-síremlékbizottságnak megbízásából rendezi meg egy Budapesten felállítandó Jókai-síremlék javára. A Jókai-centenárium idején fölmerül még a kör vezetőségénél az a gondolat, hogy Jókai 1849-i debreceni tartózkodási helyét emléktáblával kell megjelölnie. Ez a gondo­lat azonban nem valósulhat meg. Először azért, mert nem lehetett kétséget kizáró módon megállapítani a házat, amelyben Jókai lakott 1849-ben, másodszor azért, mert a rosszabbodó gazdasági viszonyok miatt a gyűjtés nem vezetett volna kellő ered­ményre. A kör megkoszorúzza 1926. január 28-án Csokonai sírját és elparentálja 1926. már­cius 16-i választó ülésén Benedek Jánost. Küldöttségileg pedig részt vesz 1926. április 10-én László Gyulának, a Csokonai Színház művészének 40 éves jubileumán. Azon­kívül üdvözlőlevelet intéz 1925 karácsonya előtt néhány nappal a jubiláló Herczeg 243

Next

/
Thumbnails
Contents