Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)
Kálmánt, számvizsgálókká Bárdos Gézát, Bodnár Gézát és Tóth Emilt. Ugyanekkor a választmány tagjaivá lesznek, illetve választmányi tagságukban megerősítést nyernek: Ady Lajos, Bakoss Tibor, Baltazár Dezső, Bernolák Nándor, Boldizsár Kálmán, Csánky Benjámin, Csobán Endre, Csurka István, Csűrös Ferenc, Darkó Jenő, Dóczy Imre, Ecsedi István, Erdős Károly, Herpay Gábor, Karai Sándor, Kardos Samu, Kenézy Gyula, R. Kiss István, Komlóssy Dezső, Könyves Tóth Kálmán, Sz. Kun Béla, Láng Nándor, Löfkovits Artúr, Márk Endre, Mihalovits Jenő, Mitrovics Gyula, Móricz Pál, Nagy Zsigmond, Pálfy József festő, Pálfy József hírlapíró, Pápay József, Révész Imre, Sárváry Lőrinc, Sesztina Jenő, S. Szabó József, Szántó Sámuel, Szatai Ferenc, Szathmáry Zoltán, Szávay Gyula, Tankó Béla, Tüdős Kálmán, Varga Zsigmond, Zivuska Andor, Zivuska Jenő és Zoltai Lajos. Mint látjuk, a választmányba a kör hagyományos szokása szerint fölvesznek olyanokat is, akiket nem irodalmi vagy tudományos működés, hanem a közművelődés iránti érdeklődés és áldozatkészség kapcsol szorosabban a körhöz. Ezt a körülményt maga Kardos Albert szögezi le már említett jelentésében. A Csokonai Kör történetének az első világháborútól Géresí haláláig terjedő most tárgyalt időszaka a kör irodalmi társasági szférába emelkedésének előkészítője. De ez az előkészítés nem tudatos és rendszeres program alapján folyik, hiszen mint említettük - még az 1920. március 20-i választmányi ülésen is Sz. Kun Béla arról győzi meg a kört, hogy nincs szüksége új programra. Ez az előkészítés önként következik a kör fokozatos anyagi elszegényedéséből s nem jelent mást, mint a kör programjának kényszerűségből mind jobban és jobban irodalmi térre való szűkítését. Hogy aztán a kör irodalmi téren sem mozog korántsem annyit a most tárgyalt időszakban, mint azelőtt mozgott, annak okát nem benne kell keresnünk, hanem az akkori magyar körülményekben. Az első világháború alatt alig-alig akadt terem, ahol összejöhetett volna - nemigen volt szén, amivel fűtött termet nyújthatott volna a közönségnek. A felolvasó ülések és más egyebek tartására alkalmas termekben kórház volt, a szenet kilónként jegyre adták. A háború után pedig jött a kommün s jöttek az oláh megszálló csapatok. Ezek durva túlkapásai alig engedtek kísérletet tenni arra, hogy valaki megmozduljon. Ami alkalmat hagytak a szóban forgó nehéz idők az irodalmi megmozdulásra, azt a kör tőle telhetően föl is használja. Hogy miképpen használja föl, azt már láthattuk eddig. Éppen ezért e helyen csak három olyan eseményre utalunk, melyek legjellemzőbb színben mutatják a kör ez időszakbeli szellemi magatartását. Időrendben az első esemény Géresinck az 1916-i Csokonai-emlékünnepélyen elhangzott megnyitóbeszéde. E beszédében Géresi kijelenti, hogy benne a háború végképp megszilárdította a magyar nemzet történeti hivatásába vetett bizalmát. íme, ily gyanútlan magyar hittel nézi a háborút a kör! Hogy miért így nézi, azt elárulja a második esemény, az 1917-i Arany-emlékünnepély. Ezen az emlékünnepélyen szóról szóra ezeket mondja Géresi: „...érezzük, hogy az az Arany, akit most ilyen nehéz időkben ünnepelünk, nagyobb, mint az, aki meghalt..."; „egy megmozdíthatatlan nemzeti tőkévé, nemzeti erőforrássá változott, nőtt, amelyet nem nélkülözhetünk sem most, 227
