Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)
koznak: hogyan is kellene minél nagyobb szabásúvá tenni a Füvészkönyv debreceni ünnepét. Hogyan? Úgy, hogy a fővárosi Természettudományi Társulat egy-két hírességét is fölkérik szereplésre - szűri le magának a tanulságot a bizottság. Csak persze erre a szereplésre már nem kerülhet sor 1907 márciusában, a Füvészkönyv százados évforduló hónapjában. Az ünnepnek a szobor leleplezéssel együtt kell lezajlania. A szobor pedig őszig nem készül el. Sebaj, legalább idejük lesz az ünnep szélesebb körűvé és díszesebbé tételére. És harmadik feladatuknak: az emlékállításnak is hathatósabban eleget tehetnek. Addigra ugyanis 500 példányban kinyomtathatják az emlékállítás eszközét, Csűrös Ferenc A Debreceni Füvészkönyv s írói című hasznos értekezését. Ilyen gondolatok és tettek jegyében készül a kör ebben az évadban a Magyar Füvészkönyv megünneplésére. Azonkívül tervbe veszi még - bizonyára Csokonai-antológia]^ ez idei kelendőségétől is buzdítva - Csokonai műveinek képes díszkiadását és méltó életrajzának már megkísérelt megíratását. Végül emléktáblái kegyeletes kiegészítését. Körülbelül hat vagy hét választmányi ülés lehetett szóban forgó évadban. Az évadzáró közgyűlés (1907. június 23.) a gyógyíthatatlanul beteg Arvay Béla helyére Körösi Kálmánt választja meg a kör ügyészévé és Körösi helyére Dóczy Emilt választmányi taggá. Ugyancsak az az évadzáró közgyűlés Thaly Kálmánt a kör tiszteletbeli tagjává kiáltja ki. Az alapító és rendes tagok száma az évad folyamán ötszázharmincnyolcra emelkedik. Új alapító tag, néhai Karap Mór. A kör vagyona 43 210 korona 56 fillérre rúg 1906. december 31-ig. Ebből a betétek 39700 koronát tesznek ki, az alapítványi gyűjtések összege: 13495 korona a pénztári maradvány a múlt évről 820 korona. Gyarapítják a kör vagyonát az évad folyamán néhai Hegyi Mihályné - a férje s a saját sírja gondozása ellenében - 1400 koronával és néhai H. Nagy Emília - atyja, H. Nagy Ferenc nevére tett 200 koronás alapítványával. Az 1907-1908. évadban tovább folynak a Magyar Füvészkönyv emlékünnepének előkészületei. Somogyi Sándor szoborműve, mely Diószegi és Fazekas hiteles arcképe híján egy allegorikus csoportozatot kénytelen ábrázolni, időközben elkészül. A rendező bizottság megfelelő feliratokkal láttatja cl azt és a kollégiumi Füvészkertben állíttatja föl. Azért a kollégiumi Füvészkertben, mert Diószegi és Fazekas neve sokszorosan összeforrt a Kollégiummal s a Füvészkerttel - ez utóbbi létesítésére az ő füvészkönyvük adta az első lökést - és mert a budapesti emlékkövet is Füvészkert őrzi. De meg azért is, mivel ott a két tudós példája közvetlenebbül hathat a kert rendes látogatóira: a tanuló ifjakra. Igaz, hogy így az emlékmű viszont nincs a nagyközönség előtt. Reméli azonban a bizottság, hogy rövidcsen megnyílik az Egyházteret és Bethlen utcát a füvészkerten át összekötő út és akkor mindenki könnyen hozzáférhet az emlékműhöz. Míg a szobrot felállítják, a kör rendbe hozatja, kijavíttatja és kiegészítteti Diószeginek és Fazekasnak a Cegléd utcai nagy temetőben egymás közelében lévő sírját és sírkövét is. Először mindkét sír környékét megtisztíttatja az akáccserjétől és vadbozóttól. Aztán Diószegi sírkövén újraaranyoztatja a feliratot, Fazekasén pedig ki157