Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)
Zoltán átadja, Kovács József polgármester és Géresi pedig átveszi a Bocskai-szobrot. A szobrot megkoszorúzzák: a kör, Debrecen városa, a Tiszántúli Ref. Egyházkerület, Hajdú vármegye, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Hajdúhadház, Hajdúdorog és Vámospércs küldöttei stb. Befejezésül a Himnuszt előadják a helybeli dalegylctek. A szobor leleplezését követőleg délután 1 órakor ünnepi közebéd az Angol Királynő éttermében, amelyen a város a maga vendégeiül látja a vidéki küldötteket. Ezzel véget is érnek az 1906. november 25-i debreceni Bocskai-ünnepségek. Rendkívüli sikerükre mi sem jellemzőbb, mint a kassai Kazinczy Kör 1906. decemberi kérelme a Csokonai Körhöz. A Kazinczy Kör tervbe vett Bocskai-emlékünnepén való felhasználás végett azokat az alkalmi verseket és énekeket kéri a Csokonai Körtől, melyek a debreceni Bocskai-ünnepségeken szerepet játszottak. A kör természetesen a legnagyobb készséggel tesz eleget ennek a kívánságnak 98 Bocskai-emlékünnepen kívül még négy szépen látogatott és sikerült felolvasó ülést tart a kör ebben az évadban. 1906. november 17-én Csokonai-emlékünnep keretében Rácz Károly zenekara Csokonai-dallamokkal, Géresi megnyitóbeszéddel, a Városi Dalegylet A tihanyi ekhóhoz című dallal, Lukács Júlia színésznő Csokonai A magánossághoz című ódája előadásával, Csűrös Ferenc egy Csokonai-epizóddal, Oláh Gábor Csokonairól írt költeményével és a Városi Dalegylet énekkel lép a nagy nyilvánosság elé. Az ülést este társas vacsora követi a Bika Szálló cukrásztermében. 1906. december 22-én a Kollégium dísztermében Géresi megnyitója után Balogh Bertalan, az akkor Debrecenben időző vándor-képkiállítás igazgatója értekezik közművelődési feladatainkról, Vándor Iván (= Várady Ilona) pedig Esküvő előtt című elbeszélését és Szunyogh Barna néhány versét olvassa föl. 1907. január 30-án szintén a főiskola dísztermében Szávay Zoltán néhány versével, Varjú János a Régi jó időkből vett művelődéstörténeti képeivel, Gál Zoltán újságíró Phaedrus nyomán megírt meséivel, Kardos Albert Molnár István Baudelaire-tanulmánya bemutatásával és Szávay Gyula egy pár versével szolgál, S méltó csattanóként 1907. február 27-én a Városháza nagytermében műsorra kerülnek: Géresi megnyitója, Oláh Gábor néhány új verse, Dóczy József Hogy születik a r\óta című felolvasása és Magyari Imre zenekara kísérete mellett a Dóczy felolvasásában előforduló Dóczy-dalokat - Balkányiné Bődy Ella, majd Bay László éneklésében. E nap estéjén pedig bankett Dóczy József tiszteletére az Angol Királynő kistermében. Ezen a banketten lelkesen ünneplik Dóczyt. A kör képviselteti magát ebben az évadban Balassi Bálint földi maradványainak országos irodalmi ünnep keretében történt dísztemetésén, a kolozsvári nemzeti színház avató ünnepén. S azokon az ünnepeken, amelyeket rendeznek Böszörményben Bocskai, Kolozsváron Árpád fejedelem, Eperjesen Greguss Ágost, Debrecenben Thaly 9S K. Tóth Kálmán: Bocskairól. Históriás ének.; Kovács László: Bocskai-ének, a Városi Dalegylet előadásában; Régi vitézi énekek; Móricz Pál: Hajdútörténet. Elbeszélés. 153