Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

arra, hogy c változás és c jelentőségvesztés következményeként Debrecen társadalmát évszázadokon át meghatározó cívisek szép lassan kiszorultak a várospolitika irányításából. Noha még hosszú ideig ott ültek a közgyűlésben, és valóban befolyásolták a város modernizációjának menetét és ütemét, de sem a gazdasági, sem a társadalmi életben nem tudták megakadályozni a cívis réteg háttérbe szorulását. A cívis polgárság tehát vesztesként élte meg a modernizáció folyamatát, s egyre inkább saját kis világába zárkózott be. A század vége elemzője már azt rögzíthette, hogy a cívis „a boldogságot az elzárkózásban látta, a családban, a kiegyenlített kisbirtokban". Másrészt utalni kell arra is, hogy c szerepvesztés főleg Budapest központi jelentőségűvé válásával függött össze. Már a századutón megfigyelhető főváros-ellenesség jórészt innét eredeztethető. E társadalmi réteg szerepét egyre inkább a középosztály vette át: ügyvédek és kereskedőcsaládok tagjai. Megnőtt a szerepük az újságíróknak is, hisz ők voltak a modern propagandagépezet legfőbb kezelői. Vértesi Arnoldot, a kör 1890-1895 közti elnökét azért küldte a Szabadelvű Párt Debrecenbe, hogy lapja, a Debreczeni Ellenőr segítségével megerősítse a párt társadalmi hátterét. Nőtt a súlya az értelmiség magasan kvalifikált és nagy tekintélyű tagjainak is. Ok nemcsak a város kulturális életét alakították, hanem komoly szerepet vállaltak a politikai életben is. A Csokonai Kör vezetőit és meghatározó tagjait szintén ott találhatjuk egy-egy párt kötelékében vagy közelében. A középosztály politikai térnyerése azonban nem tipikusan debreceni jelenség, a kiegyezés és az első világháború közti időszak általános jellemzője. Az sem tekinthető kivételes esetnek, hogy a polgárosító törekvéseket nem a hagyományos polgári réteg képviselte. Fontos viszont annak a kiemelése, hogy - ahogy majd látni fogjuk - jobbára a debreceni középosztályból verbuválódó Csokonai Kör továbbra is maga mögött szerette volna tudni a cívis polgárság támogatását, hisz nem volt olyan más társadalmi osztály, mely a történelmi szerepből eredeztethető legitimitást, a hagyomány hitelesítő erejét biztosíthatta volna. Nemcsak hivatkoztak rájuk, hanem valóban szükségük is volt a cívisek „ősmagyarságára". A századvégen ugyanis még nem támaszkodhattak a középosztály öntudatát megerősítő ideológiára. Miközben tehát a cívis réteg fokozatosan kiszorult a gazdasági és a politikai hatalomból, addig a modernizációs ideológiákban továbbra is hivatkoztak rá, legitimáló szerepet tulajdonítottak neki. A város modernizációja kulturális téren mindenekelőtt a nagyvárosi jelleg kialakítását jelentette. Az első, számon tartható törekvéseket az 1860-as években rögzíthetjük. 1861-ben alakult meg az Emlékkcrt Társulat, melynek célja a Nagytemplom és a Református Kollégium közti dísztelen tér széppé tétele volt. Pontosabban olyan teret szerettek volna kialakítani, amely mind a város polgárai, mind pedig az idegenek számára megjeleníti Debrecen önképét és a debreceniség lényegét. Olyan nyilvános teret képzeltek el tehát, melynek komoly szerepe van az itt lakók identitása kialakításában. A debreceni identitás két fő pillére pedig a nemzeti sajátosságok őrzése és a nemzeti kultúra védelme volt. Az Emlékkert Társulat tagjai tervei szerint a magyarság jeles 13