Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

A felolvasóülések sorozatát az 1899. április 29-i közös vacsorával és tánccal egybe­kötött fclolvasócstély nyitja meg a Margit fürdő nagytermében. Ezen az estélyen Ván­dor tudós, bujdosó költő címen Szenei Molnár Albertról értekezik Kardos Albert, Hul­lámok című novelláját felolvassa Lovász János, Donizetti Lucretia Borfiájának egy részletét Állaga Géza átírásában cimbalmon játssza Asbóth Vilma, Arany János A hon­véd özvegye című versét előadja Komjáthy János, s egy monológot, A bokrétát König Margit. Utána 1899. november 16-án Csokonai-emlékünnep a Bika dísztermében. Az ünnep műsorára kerülnek Rácz Károly Csokonai-induló]^ a szerző zenekarától, elnöki megnyitó Géresitól. A tihanyi ekhóhoz című dal Frentzl Rudolf karnagy vezetése alatt a Petőfi Dalkör, Dr. Weszprémi István élete és munkáiról tanulmány Gulyás Istvántól, Lili címen egy novella a fővárosba fölkerült Vértesi Gyulától és néhány kuruc dal a Mácsai vezényelte Városi Dalegylcttől. Majd 1899. december 15-én E. Kovács Gyula-emlékünnepély a Kollégium díszter­mében. Ezen a főiskolai énekkar Bergman E/^reszfójével, Géresi E. Kovács-emlékbe­szédácl, Kun Béla joghallgató alkalmi verseivel szerepel, a főiskolai énekkar Mácsai átírásában s vezetése alatt előadja E. Kovács Gyuláirak egy ismert népdalát a Kétszer nyílik az akácfa virágát, Benedek János felolvassa Gyalui Farkasnak, az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjának Póli néni bajban című elbeszélését, Perényi Margit, a debreceni színtársulat tagja Znojemszky Gyula színházi karnagy zongorakísérete mellett clénck­li a Carmen című opera egy részletét, s Rácz Károly zenekarától kísérve E. Kovács most említett népdalát, néhány Dóczy-népdalt és Komjáthy János E. Kovács Csoko­naihoz című versét, a főiskolai énekkar pedig az elmaradhatatlan A tihanyi ekhót tol­mácsolja. Az ünnepély bevételét: 202 korona 20 fillért E. Kovács özvegyének és árvái­nak fölsegélyezésérc fordítja a kör. Az 1900. évben az évadnak még két felolvasóülése van. Március 9-én a Városháza nagytermében ifj. Sporzon Pál mezőgazdasági tárgyú szabad előadást tart, KonczAkos Ós Debrecen című sajtó alatt lévő munkájából egy részletet mutat be, a Zelemér leá­nya című történeti elbeszélését és Benedek János néhány saját, meg néhány angol ver­set olvas fel, utóbbiakat Király Ernő műfordításában. Végül május 3-án ugyancsak a Városháza nagytermében dr. Nagy Gáborné Csáky Erzsébet Vázlatok erdélyi utunkból című útleírásával, Bődi Ella, a helybeli színtársulat tagja Rácz Károly zenekarától kí­sérve újabb Dóczy-népdalok éneklésével és Sáfrány Lajos az Alexandriai Museion című értekezésével lép föl. Mint már másutt említettük, Petőfi halálának ötvenedik évfordulóján kívül erre az évadra: 1899. augusztus 2-ra esik a történelmi nevezetességű debreceni csata félszáza­dos évforduló napja is. A kör e nap emlékére külön nem rendez ugyan ünnepélyt, de az ez alkalomból tartott emlékünnepélyben tevékenyen részt vesz. A kőoroszlán áthe­lyezése és egy új szabadság-emlék létesítése tárgyában még a múlt évadban kiküldött bizottsága ugyanis mihamar kiegészíti magát a városi tanács és a Honvédcgylet 4-4 kiküldöttjével. Az előbbiek: Vecsey Imre tb. főjegyző, tanácsnok Roncsik Lajos, Szabó József főszámvevő és Aczél Géza főmérnök. Az utóbbiak: Szepessy Gusztáv elnök, Bartha Mór jegyző, Balogh Imre és Pallay Miklós. Az így megalakult 12 tagú vegyes 107

Next

/
Thumbnails
Contents