Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

A Hortobágy-puszta településnéprajza

lepülés, nincs rátemetkezési lelet, azaz kölcsönös, mondhatjuk: rokoni tiszteletben éltünk egymással, szó sem lehetett a legyőzöttekre jellemző szolganép viszonyról. Ez a megállapítás természetesen a történeti Magyarország egész területére igaz Arra nézve, hogy ezen a vidéken melyik törzs, vagy nemzetség pontosan hol szállt meg, nincsenek értékelhető adataink. Azt azonban tudjuk, hogy a Hortobágy vizétől északra a kabarok telepedtek meg. A kabar elnevezés nem számít törzsi azonosításnak, hiszen eredeti türk nyelvi értelme: lázadó, mégpedig a kazár birodalom gyepünépei közül a magyarokkal tartó, akár több törzstöredéket is magába olvasztó, valószínűleg többségében onogur népet jelöl. Egységesnek a törzsön belül sem tekinthetők. A helynevek tanúsága szerint: barszil, bércei, böszörmény, bolgár: nándor, bojár, káliz: kál (bár itt lehet szó méltóságnévről is), oszlár: oszlár, varsány: varsány helynevekben megörökített és eredetileg kazár kötelékben élő elő-ázsiai (Meótisz környéki) és sokszor a „türk", vagy „ó-török" gyűjtőfogalomba sorolt, máskor pedig onogur-bolgárnak nevezett népekről van szó. A fenti felsorolásban lehetnek azonos népet jelölő nevek, például a káliz és a böszörmény-barszil-bercel, de így van ez egész népünkkel is, hiszen neveztek minket ugyanabban az időben türknek, hunnak, magyarnak, szabírnak, ugrinak, és még a jó ég tudja minek. Egy azonban bizonyos: a Debrecen, Szoboszló, Balmaz és Bolyár helyneveink jelentését ó-türk nyelven fejthetjük meg. Ugyanakkor a Tiszalök-Debrecen-Nagyvárad vonaltól délre már az egységes magyar népesség régészeti hagyatékai találhatóak. Az 1009 táján alapított egri püspökség hamarosan a térség jelentős birtokosa lett, lényegében megkapta a várispánság jelentősebb alsó-szabolcsi területeit. Nemzetségi birtokként ismert akkoriból Zám, ahol Káta és Ohat („kun") nemzetségfők a terület urai. A forrásokból tudunk még a Sartvány(SárkányP)-vecse nembéli család birtokszerzéséről, a tatárjárás előtti időkből. Kezdetben a legeltető állattartásnak a közös tulajdonú legelők jól megfelelnek. A X—XI. századra azonban a földművelés kibontakozásával a feltört ugar, a szántott terület ideiglenesen a magántulajdon térhódításának kedvez. Ez az egyik folyamat, mely állandó települést erősítő szerepe mellett elvezet a nemzetségi kötelékek bomlásához. Azonban ősi településeink tovább őrzik a nemzetségek, nagycsaládok neveit: pl.: Ohat, Egyek, Csege, stb.