Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Halászat, vadászat, madarászat

A fegyvertelen pásztorok védekezésként nagytestű kutyákat tartottak a nyáj mellett. A fizikai erő persze kevés egy falkányi farkas jól szervezett támadásának kivédésére, így nem akármilyen kutyákra volt szükség. A farkas ellen csak a kaukázusi farkasölő pásztorkutyák távoli rokona, a komondor hatásos. A titok a bundában rejlik, mert az összenemezesedett irdatlan szőrréteget a farkas sem képes átharapni, így a küzdelemben nem okozhat halálos sebet. Egyébként a nappal közmondásosán lusta, és a terelésben hasznavehetetlen komondor éjszakára átváltozik, és ordas szándékú állatnak, embernek még közeledni sem érdemes hívatlanul, mert halál fia lészen. A farkasok azonban néha túl járhattak a komondor eszén, mert taktikát változtatva, csöndben dolgoztak. Mesélik a juhászok, hogy a farkas a jámbor birkát az állánál szájába fogva a szőrt, hangtalanul vezette el a nyájtól. Farkas ellen hatásos volt még a csikósok fegyvere: a drótsugaras, vagy ólmozott karikás ostor, amivel szörnyű sebeket lehetett osztani, ha valaki mestere volt a forgatásnak. Más fegyver tiltva lévén, bottal, ostorral egy harcművész tudásával bántak pásztoraink, nem véletlenül gyakorolták pendelyes koruktól kezdve. Ez a különleges tudás ma már csak csikósbemutatókon érhető tetten. Akkoriban a nádi farkas ellen hegyes karókkal ellátott farkasvermet ástak, ha kifigyelték járását. Giz-gaz alá rejtett fedelére büdös húst tettek csalinak, aztán a juhokat meglegeltették a környékén, hogy a birkaszaggal a farkasnak tovább fokozzák étvágyát, gyanakvását eloszlatva. 1837-ben az elszaporodott farkasok ellen hajtóvadászatot rendezett Debrecen város tanácsa. November 20-ára 11 helységből 1300 embert verbuváltak, hogy a város határában, különösen az északkeleti erdőségekben tanyázó farkasoknak hírmondójuk se maradjon. Ám hiába volt a nagy felhajtás, mert egyetlen farkas sem került puskavégre...