Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

A tájegységgé formálódott Hortobágy természeti leírása

A Hortobágy az avatatlan szemlélőnek növényvilágában is egyhangú lát­ványt nyújt. Pedig növényzete gazdag és változatos, hasznát a vele egyezség­ben élő ember ismerheti csak. A látvány évszakonként és időjárásfüggőén változik. A tavasszal üde zöld gyepet április végétől, május derekától a ten­gernyi kamillavirág Öltözteti sárga-fehér ünneplőbe. E sokoldalú gyógyhatá­sáról közismert különleges illatú növényt errefelé szikfűnek nevezik. Aztán, ahogy az idő tovább melegszik, egyre több apró színes virág nyílik, majd bu­gát vet a veresnadrág, sajátosan átfestve a határt. A pásztorok ilyenkor mond­ják: „a Puszta felhúzta a veresnadrágját!" Nyár derekára kiszőkül a táj, s a forró napsütésben olyannyira kiszárad, ahogyan Arany János írja a Toldi­ban: „Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben, Nincs tenyérnyi zöld hely nagyhatár mezőben". A Hortobágy gazdag növényvilága jeles tudósaink érdeklődését régóta fel­keltette. A XVI. századtól maradtak ránk tudományos munkák, így Méliusz Péteré 1578-ból, Belyita A. 1595-ből. Jenéi Gy. 1791-ben, Soó 1933-ban, Jakuts Pál 1976-ban értekezett róla. Megállapították, hogy a Hortobágyon Ázsia és Európa mérsékelt égövi növényfajai adnak találkozót egymásnak, és vannak köztük a Fekete-tenger környékén őshonos sótűrő növények is. A magyar­ság már a Kárpát-medence elfoglalása előtt jól ismerte ezeket a növényeket. Nagyállattartó kultúránkban mindig fontos volt a legelők minősége, a fü­vek ismerete. Az utóbbi évszázadokban azonban sokat változott e táj, ezért jogos a botanikusok állítása, hogy a Puszta mai arculatát ember és legelő jó­szág együtt alakította ki. A növényfajok időben és térben többnyire keveredve jelennek meg, ugyan­akkor jellemző a talaj só- és víztartalmától függő apró, változó mozaikosság. A szakirodalom élőhely szerinti csoportosításban a gyakoriság alapján meg­különbözteti a nem szikesedett lösz, a sziki erdős-sztyeppe és sziki erdő, a szikes puszta, a szikfok, vakszik, szikpadka, nedves szikes rétek, magas-sá­sosok, a nádasok a szikes tavak és vízfolyások vegetációját. A növényfajták fenti csoportosításától eltekintünk. Fontosabbnak tart­juk a népi növényismeretek áttekintését. A hortobágyi pásztor ugyanis mit sem tud a botanikai tudomány rendszerező elveiről, hiszen meg van a sajátja, melyet évezredes tudásként örökül hagy majd fiára, ahogy tette ezt az apja ővele. A pásztorok tudása tehát írott szövegek nélkül öröklődik apáról fiúra, és nem csak a növényismeretben. A folyamatot csak az életmód kényszerű megváltozása veszélyeztetheti. Tudásuk tartalmi alapelve az állatra, ember­ből 29

Next

/
Thumbnails
Contents