Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

A hortobágyi hídi vásár

vettek meg. Bőrén kívül más értéke nem igen volt, húsából kutyaeledel lett, a serényéből készült kefét meg a sintér asszonya árulta a heti piacon. A jól sikerült vásár után az áldomást meg kellett inni, mégpedig a Csárdában. Járt ez a besegítőknek, hajcsároknak is. Ilyenkor még a kufircos táncra is sor került. Ahogy a forgalom nőtt, megjelentek az állatvásár mellett a kézműves áruk is. Főleg a debreceni mesteremberek: a gubacsapók, szűrcsapók, kalaposok, csizmadiák, fazekasok, pipakészítők, mézeskalácsosok, stb. kellették portékájukat a sátrakban. Jöttek Miskolcról a kerékgyártók, kádárok szekerekkel, fazekasok Mezőcsátról, Nádudvarról, Tiszafüredről, szűcsök csutorások Böszörményből, a füredi szíj- és nyereggyártók, a szarvasi szőrtarisznyások, Felvidékről a kolomp és csengő készítők. A lacikonyhák sátrai mindig megteltek az éhes bámészkodókkal, no meg az áldomást tevőkkel. Szórakozásról a körhinta, céllövölde, esetenként vándorcirkusz gondoskodott. De nem hiányoztak az ismert hazárdjáték, az „itt a piros, hol a piros" vámszedői sem. A Csárda muzsikától volt hangos, és még a jól menő lacikonyháknál is húzták a talpalávalót. A hídi vásár jellegzetes járműve az ekhósszekér, mely védett eső és nagy meleg ellen. Különös látvány lehetett, amikor kétezer szekér gyűlt össze. Természetesen ezt is árulták, nem csak a portékát hozták benne. Amit eladásra szántak, annak rúdját az égnek fordították és rákötöttek egy szalmacsóvát. Az ekhótetőt a csegei gyékényesek kínálták eladásra. A hivatalos személyek a Csárdában látták el feladataikat, itt tartózkodott az állatorvos, a passzust író hivatalnok és a csendőr. A hídi vásár a második világháború előtt veszít jelentőségéből, ahogy az élőállat forgalma is. A vásár jellege megváltozott, a háború alatt elpusztult a jószágállomány. Az államosítások után egy időre meg is szűnt a rendezvény. A kényszerszünet egészen az idegenforgalom üzleti lehetőségeinek felismeréséig tartott. A Hortobágyi Intéző Bizottság közreműködésével végül 1968ban - de állatvásár nélkül - éledt fel újra. Évente csak egyszer, augusztus 20-án - ahogy akkoriban mondták: „az új kenyér ünnepén" rendezték meg, láthatóan idegenforgalmi és népszórakoztatási céllal. A mesterségesen újraélesztett kézműipar termékei és giccses vadhajtásai itt találtak vevőre, bár a giccs-árusítást tiltani próbálták. A Természetvédelmi és Génmegőrző Közhasznú Társaság 2000 óta szerencsésen kézbe vette a hajdan volt állatvásár ügyét. Bár nem az eredeti he-