Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

A Kilenclyukú híd

növelte a marhakereskedésbe bekapcsolódva az erre vezető út fontosságát. A hídvám joga már a XIV. századtól az övé, amit Mátyás korábban szerzett jogként erősít meg. A fahidat a török időben elpusztították, és sokáig nem épült újjá, maradt a komp az utasok szállítására. Az első intézkedés az új fahíd építésére 1697-ben történt. Két évvel később az új híd mellett már állt a mátai vendégfogadó is. A hídvám szedésével a fogadós volt megbízva. Ettől kezdve a híd és a Csárda története elválaszthatatlan. A török idők elmúltával a forgalom egyre nagyobb lett. Az Erdélyből a Tiszán tutajon szállított sót és épületfát szekereken szállították Debrecenbe. A híd tehát megerősítést kívánt (1702). A Királyi Udvari Kamara 1744. évi rendelkezése folytán a sószállítók kedvezményesen kelhettek át a hídon. Lovaikat a Csárda körüli legelőn jelképes összegért legeltethették. A Csárda lóváltó állomás lett. A fahidat az áradások és az idő vasfoga pusztította. Az alja és a cölöpéi annyira elkorhadtak, hogy 1812-ben nagyrész kicserélésre szorult. Már akkor felmerült egy időt állóbb híd megépítésének a gondolata, de anyagi okokból csak 1827-ben került sor a kőhíd építésének megkezdésére. A bírálók Povolnyi Ferenc pályázatát fogadták el, főként gazdasági okokból. Az építkezést hátráltatták a sorozatos árvizek, így a hídavatásra 1833. szeptemberében került sor. Hazánk azóta is leghosszabb kőhídja (167,3 m

) Bükkből hozott, szomolyai kőből épült: klasszicista stílusban. A szükséges 400 ezer téglát az ohati erdőből idehozott fával helyben égették ki. A Legenda szerint a kövek habarcsába az oltott mész mellett tejet is kevertek. A valóság az, hogy Eger környékéről hoztak cementpótló porolán föld adalékot. Az eredetileg lovasfogatok, gyalogosok számára tervezett híd azóta is állja a modern forgalom minden próbatételét, a 33-as út teljes forgalma ezen bonyolódik napjainkban is. A puszta szíve a híd. 1958-tól műemlék. Miért kilenclyukú a híd? A néphit szerint a kilenc szerencsét hoz, ha páros számú luk volna, az már nem állna meg. A Pusztán van még kőhíd több is, de ezek használatát a folyószabályozás feleslegessé tette, így feledésbe merültek. Például az 1806-ban épült Zádor híd szélső pilléreit az 1838-as nagy árvíz elmosta a feljegyzések szerint. Maradványa ötlukú híd, ma már műemlék. A hasonló korú Kadarcs híd két lukját az áradások megszűntével befalazták. Bár ez is műemléki védelmet kapott, mégis 1962-ben elbontották.