Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

alváskor. A juhászok furfangosabbja egy-egy kocsmalátogatás előtt körülmetélt bográccsal bélelte a kalapját, így furkósbot ellen meglepően jó védelmet nyújtott. Ismert volt még egy zsiványkalap is, melynek igen széles a karimája, csúcsos a teteje. A XIX. században született kalaprendelet 8 cm-ben maximálta a karima méretét, hogy viselője ne tudja arcát mögéje rejteni. Nos ez is annyit ért, mint a cifraszűr betiltása... A pásztorkalap igazi mesterei a balmazújvárosi Mihalkó család. Hírnevük évszázados, a mesterség dinasztiát teremtett. Ma ugyanazokkal az ősi szerszámokkal és eljárásokkal készítik a nemez fejfedőket, mint annak idején. Az országban tudomásunk szerint az egyetlen Népművészet Mestere címet kiérdemelt kalapos: Mihalkó Zoltán. A téli fejfedő a sipka, sapka, kucsma. Mind báránybundából készül, valaha a pásztor maga állította elő, és mind a mai napig népszerű viselet a lakosság körében. Nagyra méretezik, hogy az ember füle is aláférjen, nehogy konyának csúfolják. A fekete bárány bőréből készülnek a legszebb darabok, belül fehér báránybunda béléssel. Utoljára maradt a lábbeli, pedig talán a legfontosabb viselet. A pásztorok lábbelije az életmódhoz és az időjáráshoz igazodott. A juhász, kondás, csordás nyaranta mezítláb járt, talpa, lábujjai ehhez edződtek. Ha tarlón legeltetett, vagy hosszabb útra indult, akkor bocskort kötött. A csikós, gulyás állandóan csizmában jár, hiszen lovas ember. A bocskort a pásztor maga készítette marhabőrből, vagy elhasznált csizma szárából. A konvencióba a bőr, vagy annak ára - mindig beletartozott. Pl. 1752-ben Csege protokollumában olvasható, hogy fél marha bőre a járandóság, 1840-ben pedig 2 garas bocskorpénz. A bocskor általánosan elterjedt viselet, de csak a késő középkorban, mert eleink lovas életmódjához nem lett volna praktikus. Ezt a viseletet tényleg „átvettük" a környező földműves népektől. Debrecenben, 1607-ben a bocskormetélők bőrkészlete elfogyott, és fontosságára bizonyíték, hogy a városi elöljáróság rendeletileg segíti elő az alapanyag utánpótlást. Ebből a feljegyzésből még az is kitűnik, hogy a vargák is foglalkoztak bocskorkészítéssel. A hortobágyi pásztor hamar végez a bocskorkészítéssel. Elég egy-egy bőrdarabot a talphoz illeszteni, ügyesen fölhajtani körös-körül, aztán 4-5 cm ráhagyásával, késsel kivágni, majd kb. két cm-re a bőr szélétől bicskával lukakat hasítani. Már csak a fűző kivágása van hátra, és utána azzal összehúzva a lábon, viselhető a bocskor. Ez tehát a bocskorfűzés menete.