Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

bocskorpénz, mely bérért tartozik híven szolgálni, és a kárért felelni. A nyáj Űrnapkor felszámolódik. A csürhés bére: „egy öreg sertésért fizet a gazda fél kenyeret egy garastés egy vatsorát, emellett 9 ittze gabonát". A fejőstehenekkel együtt őrzött borjak esetén a „pénteki fejés" járt a csordásnak. A gulyásnak, csikósnak, csordásnak a kirendelt helyen kaszálója is volt. Emellett saját állata korlátlanul legelhetett a többivel együtt. A pásztor bérek és javadalmazások a XX. század első feléig lényegében változatlanok! Például a gulyásszámadó bére 1941-ben: minden marha után 10 kg búza és 5 dkg szalonna, 1600 őrzött marha után 2000 pengő, valamint 20 állatnyi ingyenes legelőhasználat. Egy marhára tehát 2 pengő sem jut. A számadónak a bojtárokat ebből kellett fizetni. A bojtárok taksája: számadó bojtárnak 10 q búza, 15 db tartás, 10 pengő „felpíz" (felfogadási előleg), a bojtárnak 8q búza, 10 db tartás és felpénz, a kisbojtárnak 6 q búza és 6 tartás járt a munkáért. A tanyás hasonló jövedelemmel büszkélkedhetett. A nagyobb értéket láthatóan a természetbeni juttatás képviselte, pl: 1600 marha után a 160 mázsa búza és a 80 kg szalonna. A pásztorbérek három évszázadnyi adatait tanulmányozva a következőkre jutunk: A cereáliák (gabonaneműek), természetbeni juttatások képezik a nagyobb értéket. A készpénz már a XVII. században szerepel, de aránya csak az úrbérrendezést követően növekszik. A szabad, vagy ingyenes legeltetés meghatározó fizetségnek számít, csak a XIX. század közepétől korlátozzák. A pásztorbér legarchaikusabb eleme a kenyérbér csak a XIX. század második felében marad el. Ettől kezdve a számadóné feladata a pásztorok ellátása. Hajdan a soros gazda az esedékes kenyereket a pusztaszéli kenyérváróig vitte, ahol a talyigás gyerek várt rá. A kenyér nem csak a pásztornak, hanem a kutyáknak is fontos eledele volt. A természetbeni járandóságok közül a bocskornak való marhabőr és a pénteki fejés a XIX. század közepétől pénzre váltódik. A XIX. század elején még szokásban volt, hogy a 20 jószágnál többet legeltető gazdák a pásztorok kikészítésében versengtek egymással, vagyis mindenik egy-egy hétre élelmet, készételt küldött ellátmánynak. A verseny hasznát természetesen a pásztorok élvezték. A kondásnak a disznóölésekkor kijárt a „vatsora". Nevezték ezt kóstolónak, sor- vagy szerpecsenyének.