Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

többlet súlyt is felhúzni. Nem volt ez kellemes sehogy sem, mindenképpen kemény fizikai munkának bizonyult, hiába segített egy húzókötéllel a kisbojtár is. Az első ásott kutakat még zsombékkal bélelik ki, vagy fonott sövénynyel. A kutat négyszögűre ássák, sarkaiban zsilipéit, hasított faoszlopokkal. Ezt nevezték káváskútnak. A XVIII. századtól terjed el a vastéglás kútbélelés. A kutak igen szélesek, hogy egyszerre több vödröt lehessen benne járatni. Átmérőjük elérheti akár a 4 métert. Az ásást mindig száraz időben végezték, és a mélységét a víztartalmú fosóhomok megjelenése határozta meg. Itt helyezték el a kútfal alapját a bodont. Erre a célra a legjobbnak az ohati erdő mocsári tölgyfáját tartották, mert az a vízben idővel valósággal megkövesedett. A bodonra került a téglafal egészen a káváig, mely faragatlan drugalyfából készült. A káván belülre a föld szintjével egyezőn egy jó erős pallót építettek be, melyre a vízhúzó pásztor állhatott. Sok múlott a jó kútágason. Figyeljük meg a korabeli leírást (1790), menynyire fontosak voltak a részletek: a még hasított fával bélelt cserepes-pusztai Sőrekútnak „jó Kútágasa tsináltatott Kútgémmel, jó Kútostorral, a felkötő végin Köpüs Lántzal, az alsó végin Koltsos jó vashorog, vasas Vederrel." A ménes, a gulya itatására készültek a legnagyobb kutak Például az 1832ben Bekő Albert tervei alapján készített ohati kettős gémű gulyakút építésénél 26 000 vastéglát használtak fel a kútfalhoz. Talán ez volt az első kétgémű kút, aztán utóbb több két, sőt három gémmel ellátott is épült. A többgémű kutak ágasfája már vésett, kalickás kútágas volt. Utóbb vált híressé, a puszta jelképévé a faluvíghalmi négygémű kút, melyhez 100 m (!) hosszú irdatlan vasvályú tartozott, mert ebből ivott a Hortobágy legnagyobb gulyája és ménese. Ecsedi szerint itt szolgált a Puszta leggazdagabb számadója, aki 1922-ben félmillió koronáért vásárolt házat Debrecenben... Egyébként a többgémű kutak csak a Hortobágyról ismertek. Az itatás az egyetlen fatörzsből faragott vályúból történt. A nyárból készítettet tartották jónak, mert abban később posványosodott a víz és a hideget is jól tartotta. A vályúhoz a kútkávától egy kis csatorna vezetett, abba ürítették a vödröket. A nagyjószág vályúja lábakon állt, a juhoké, disznóké a földön. A kutakat a járásokon az ott legelő állatról, nyájról nevezték el: csikókút, sőrekút, gulyakút, csordakút, borjúkút, juhászkút, stb. A disznókút körül elkerülhetetlenül kialakultak a jellegzetes túrt vizesgödrök, a fertők.