Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)
Pusztai legeltető állattartás
A delelés ii órától 3 óráig tartott. Azután újra indult a nyáj és csak este 8 óra után fejezte be a legelést. Az állatok jó gyarapodásának a nyugodt legelés a titka. Széllel szemben kell indítani, - a vadon élő növényevők is mind így legelnek - mert jobban érzik a friss fű illatát, no és a legyeket a szembeszél a szemük, orruk körül elhajtja. Ilyenkor a jószág szél alá megy. A nagy szelet azonban egyik állat sem szereti, ezért fart lök neki. Az első itatás reggel, a második délben történik. A déli pihenő, kérődzés, heverészés után hagyják, hogy a jószág magától induljon a legelőnek. Ilyenkor nekiterül, ölet fog a gulya. Előírás, hogy a bojtárok mindig a jószág nyomában járjanak. A gondos pásztor tehát körmirül őrzi az állatot. Mert aki csak szőrirül őrzi, az valahol komázik, és csak távolról a szőrét látja. Az esti itatás után a kút körül a porosálláson nekihever a gulya. A szabályok szerint egy állást csak bizonyos ideig szabad használni, mert a legelő fektetéses trágyázását nem lehet mindig ugyanazon a ponton végezni. Egy közepes gulya ezzel az állítással, fektetéssel, régebbi szóval telkesítéssel egy évben kb. 200—300 kh területet trágyázott meg. Ez a terület a járásnak átlagosan nem több mint egy tizede. A gulya indítására mindig legalább három bojtár kellett. Egy hátulról, kettő pedig két oldalról hajtott. Ha már a gulya beindult, akkor egy bojtár és egy jó terelő kutya elboldogult vele. Terelés közben a jószágot gyűrni nem szabad, tehát a torlódást el kell kerülni. A többiek időközben vizet húzni mentek, ami egész délelőtt eltartott. A lassan haladó gulya a legelőre érve megterült, majd 1-2 órás ott tartózkodás után megbuktatták, azaz visszafordították. Az itatóhely irányába a marha a megszokott nyomon megy vissza és száraz időben ösvényeket, capokdX koptat a gyepen. A járást jószágszám és füminőség függvényében osztották pasztákra. Minden nap más pasztát legeltettek, fokozatosan körbe haladva a járáson. A legelő így regenerálódhatott. A beosztás a szomszéd járás számadójával egyeztetett volt, hogy a gulyák találkozását elkerüljék, mert abból nagy galiba lett volna. Ha a renyheménes együtt legelt a gulyával, akkor a lovakat mindig a szarvasmarha után engedték a legelőre, mert amíg a marha a hosszúszárú füveket egy-egy nyelvsodorintással tépi le, addig a ló a rövid füvet ajkával összecsippentve harapja. Sőt, a ló nem is szereti a magasra nőtt, felmagzott füveket, mindig az alsó hajtásokat legeli.
