Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

számadóinak is bizottsági meghallgatáson kellett résztvenniük. A juhászat fellegvárának mondott Hajdúszoboszlón még a bacsu főzési tudományát is próbára tették. A számadók kijelölése tehát különös körültekintéssel történt. Végh Sándor az ünnepélyes eseményről így számol be: „Apám mellett kezdtem 1915-ben. O csikósszámadó vót. 16-ban elvitték katonának, oda is veszett. Férge Péter bátyám hívott maga mellé csikósnak. Én aztán télen, nyáron oda vótam. Télen telelősnek, nyáron csikósnak, gulyásnak álltam. Amikor megnősültem, a paraszti munkával próbálkoztam. De jobban szerettem az állatokat. Ismét elálltam pásztornak. Számadó szerettem vóna lenni, de az nem ment könnyen, sokáig nem is igen bíztattak. Próbálkoztam én 1936-ban, de csak a velemkorú Kovács Lőrincnek sikerült. Beálltam hozzá bojtárnak. 1941-ig kellett várnom, hogy megfogadjanak. Még karácsony előtt vonattal elmentem Debrecenbe. Felkerestem az első gazdát Némethy Sándor nemzetes urat. Elmondtam, hogy mi járatban vagyok: szeretnék egy csapat jószágot felvállalni. O felkérdezett, anyagilag hogy állok. Amikor elmondtam, azt válaszolta. - hé, majd gondolok rád! Ugyan az nap elmentem egy másik gazdához is, Nyilasi Ferenchez. De ő már rámförmedt, hogy: — no öcsém, mit akarsz? Ebből én láttam, nem fogad szívesen, mert van már kiszemeltje. Persze, csak lopva, egymás tudta nélkül mentünk a gazdákhoz. Ha véletlenül ott talált a másik, akkor a gazda elkáromkodta magát, hogy - a jó Istenit, mind hozzám jön? Mindegyik azzal bocsátott el, hogy írást küld majd. De bizony karácsonykor akkor is bementünk, ha nem jött papír. Karácsony második napján volt a számadófogadás. A városháza kistanácstermében, vagy a gazdák olvasókörében gyűltünk össze. Ott aztán a hajdú kiabálta a neveket. Rám is sor került. Bementem és megálltam a hoszszú asztal előtt, ahol a gazdák ültek és mustráltak erősen. Előbb kikérdeztek. Aztán kimehettem. Majd, aki bevált, annak nevét szólították újból. Akkor közölték, melyik gulyánál, ménesnél leszünk számadók. Azt is megmondták, mennyi lesz a bér. Alkudni nem lehetett, hiszen egy helyre többen is pályáztak. Én 1941-ben gulyásszámadó lettem Faluvíghalmánál. A gulya 1600 szarvasmarhából állt. Ezért kaptam 2000 pengőt, jószágonként 10 kg búzát, és 5 dkg szalonnát. Ebből kellett fedeznem a bojtárjaim bérét is. - Miután illendően elköszöntem, ők még mondták: - Sok szerencsét, ember legyél és rendes