Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)
A Hortobágyi Állami Gazdaság és utódai
Az előzőekben láthattuk, hogyan változtak meg soha nem látott mértékben a hortobágyi állattartás ágazati arányai az Állami Gazdaság idején. Mint ahogy korábban senki nem gondolta, hogy a baromfi ennyire fontossá válhat, úgy a környezeti ártalmakkal sem számolt senki. Erre akkor döbbentek rá, amikor a fű gyökerét is kitépő liba tömegesen megjelent a Pusztán. A gyors haszonszerzés fontosabb volt a megyei párt és állami vezetőknek, mint a környezetvédelem. Olykor hallatszottak kritikák, még film is készült a hortobágyi libafarmok érdekvilágáról („Tüske a köröm alatt"), ám a libaágazat megállíthatatlanul terebélyesedett egészen a rendszerváltásig, és azon túl is. A politikailag előírt privatizációban már stratégiai fontosságú volt a birtoklása. 1992-ben megalakult a Hortobágyi Lúdtenyésztő Rt. 1000 hektár szántó, 2000 hektár rét és legelő került a tulajdonába. Az Rt. 3 milliós lúd és 2,3 milliós pecsenye kacsa termeléssel vesz részt a hazai és az európai piacon, nem beszélve a hungarikumnak számító tépett toll piacáról, melyben szintén vezető szerepet játszik Európában. Ez a gazdasági potenciál áll szemben a környezetvédők időszakos kritikáival. Ráadásul a libázás szűken értelmezett lakossági érdek, mert biztos munkaalkalmat teremt, hiszen ebben az esetben a privatizációnak egy specializált módját hajtották végre. A lényeg az, hogy az Rt. biztosítja a napos liba, kacsa utánpótlást, és a nevelést, tolltépést alvállalkozásba adja. így vállalkozók tömege és több ezer kétkezi munkás érdeke az Rt. működése, immáron il megyére terjedően. A környezetvédelemnek egyelőre egyetlen eszöze marad: a védett területeken nem engedélyezni a libatenyésztést. A 90-es évek elején megalakult Hortobágyi Tollfeldolgozó Rt., mint önálló vállalkozás foglalkozott szintén libaneveléssel is. A cég évi negyedmillió libát termelt, azonban feldolgozói kapacitás hiányában ezt is a Libatenyésztő Rt. vásárolta fel. A tógazdálkodásban nem a halértékesítés az egyetlen érték. A vadon termő nád és gyékény minden időben szükséges termék volt. Az 50-es években a gyékényre többek közt az olasz piac volt vevő. Ezen felbuzdulva, a Halgazdaság 500 holdon mesterséges gyékény termesztésbe fogott, bár erre emberemlékezet óta nem volt példa. A természetes gyékényeseket némi gondozással — a nád kiirtásával, az avas gyékény rendszeres vágásával egyszerű volt karbantartani. Végül — talán szerencsére — mégsem fogtak bele a furcsa kísérletbe, mert az olasz export csak ígéret maradt. A feldolgozásra létreho-