Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

A Hortobágyi Állami Gazdaság és utódai

kai kurzust, és - mint láttuk - igen sok tényezőn múlt, hogy pontosan ezek kapták meg a védelmet, így talán elkerülve a biztos kipusztulást: - magyar szürke marha - hortobányi kisnóniusz ló - magyar racka juh - göndörszőrű szőke mangalica - fehér magyar tyúk - bronzpulyka Ezek tehát az Állami Gazdaság 50-es évekbeli törzsállat fajtái. De emellett tartott állatként a következőket adják meg a dokumentumok: - egyéb más szarvasmarha, köztük a magyartarka is sportlovak - merinó birka - „modern" hússertések - liba - kacsa - hal - méh - nutria - sólyom (!) A lovak sorsa a legmegrázóbb a védett fajták közt. A második világháborúban még ezrével harcoltak, a hadi ellátásban igavonóként dolgoztak. A magyar lótenyésztést azonban 50 év alatt háromszor tették tönkre és ebből a kisnóniusznak ugyanúgy kijutott, mint a hajdan világhírű kisbéri, gidrán, és mezőhegyesi (furiózó és nord sztár) fajtáknak. Egy világháborúban soha nem volt szempont az állatok védelme, annál inkább a törzstenyészetek elrablása, így lehetséges például az, hogy a Németországig elhajtott kisbéri törzsménes mind egy szálig amerikai birtokba került, ezért létezik ma is az USA-ban kisbéri tenyészet. A nóniusz hortobágyi változata eredetileg a XVIII. században megkezdett modern lótenyésztés mezőhegyesi fajtaszelekciójából került ki, mint mindenes ló, tehát: nyerges, fogatos, és könnyűmálhás. A XIX. század végére más magyar fajtákkal együtt harcban és békeidőben annyit bizonyított már, hogy méltán vált világhírűvé. Meg kell jegyeznünk, hogy a tenyésztések anyai (kezdő) törzsállományait nagy gonddal, de ma már nevesincs ma118 §a»