Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Debrecen és Hortobágy

be a beruházást. A halélettani vonatkozásoknak megfelelően építették az ivás, keltetés, nevelés, tárolás céljait szolgáló 200—250 holdas nagy tavakat. Viszonylag „egyszerű" dolguk volt, hiszen ezeket az eredetileg lefolyástalan területeket „csak" gátakkal kellett körülvenni, no és a tápláló, friss Tisza vizet valahogy oda juttatni. Ezért Keszitől 24 km-es csatornát kellett kiépíteni, mely területen 60 kh. földet kellett kisajátítani. A kijövő ág vizét pedig a csatornává mélyített Papere vezeti le a Hortobágyba. A halastó rendszer megközelítésére lóvontatású kisvasút, „lóré" épült. Végső méretével, 2500 kat. holddal megszületett nem csak hazánk, hanem Közép-Európa legnagyobb és legmodernebb tógazdasága. A Puszta öntözési tervéről a halastó megépítése után sem mondtak le. Az első víztározó (309 kat. holdon) a Borsós-lapos öntözésére épült a lapos és a Hortobágy folyó közt. Vízturbinás átemelő géppel töltötték fel, és innen 520 hektár vált öntözhetővé. 1938-ban Mátán kísérleti telep létesült 98 kat. holdon, a szikesek öntözésére. Ezeket a város bérbeadással hasznosította. A talaj javítási kísérletek a talaj savas Ph értékének ellensúlyozására meszezéssel, cukorgyári mésziszap kijuttatásával folytak, de pénz a változatosság kedvéért erre sem volt elegendő, és az állami támogatás is elmaradt. A rizstermelés gondolata 1928-ban merült fel először, és két év után megkezdődtek a kísérletek a Szilháti Gazdaságban. Az első valamire való termést azonban csak a mátai víztározó megépítése után lehetett betakarítani. Ezen felbuzdulva a tározót bérlő Öntözési Hivatal 300 kat. holdra terjesztette ki a vetésterületet, ahonnét 18-20 q rizst arattak le holdanként. A Pusztán, ezen a civilizációs ártalmaktól mentesnek tűnő szigeten a huszadik században elszaporodnak a természetes tájon sebet ejtő emberi alkotások. Ezek közül a malom volt a legkevésbé tájidegen, - helyét a Csárdától délre, 3.5 km-re 1739-ben jelölik ki, és 1743-ban megkezdte működését egy kővel felszerelve. Természetesen, mivel vízimalomról van szó, gátat, csatornát és zsilipet kellett építeni a Hortobágyra. A nagy árvizek (1805,1830,1838) többször megrongálták, és az állandó karbantartás mellett egyre kevesebb hasznot hozott, végül 1848-ban lebontották. Emlékül a Malomház és a Malomsziget helynév maradt ránk. A pusztán az első nagy sebet a 1891-ben kiépült Debrecen-Füzesabony vasútvonal okozta. A vonat áldást is hozott, mégpedig a fellendülő állatkereskedelem formájában. A Csárda közelében az állomás állatrakodó tér lett, mely a hídi vásárokon gazdát cserélt jószágok bevagonírozását szolgálta. így ke-