Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)
Debrecen és Hortobágy
A város ló- és szarvasmarha törzsállományának kifejlesztése hosszú időt vett igénybe. Célja és haszna kettős volt, egyrészt a természetes szaporulat értékesítése, másrészt a gazdák ellátása minőségi tenyészállatokkal. A város saját nagyállat nyájainak létezésére már a XVIII. század elejéről a számadási könyvekből értesülhetünk, például 1706-ban 167 ökröt jegyeztek be. Majd 1739-ben 59 bitang jószágból megalapozzák a tehén gulyát. (Ezek valószínűleg a pestis járványban elhalt családok elárvult jószágai lehettek. A következő adat arról tudósít, hogy a város vegyes gulyájában mekkora volt a veszteség 1733 és 1753 közt: összesen 654 darab. A téli takarmány hiánya miatt 1783ban az egész gulyát fel kellett számolnia a városnak. Az első időszak adatai tehát nem egy sikertörténetről szólnak.) A tudatos tenyésztői szándék 1843-ban a szűzgulya létrehozásának ötletében fejeződik ki, mely a gazdáknak is régi vágya. Ám az elgondolást csak 1879-ben valósítják meg, amikor a város 97 db válogatott üszővel végre megalapítja a törzsgulyát. (9227 forint 27 krajcárt fizettek érte.) A gulya kezdetben a gazdákkal közös tulajdonban volt, ennek megfelelően a DG bilyogot kapták az állatok. Később azonban tisztán városi tulajdonként kezelték, és ezért DV bilyoggal látták el őket (1906). Végül ez az állomány lett az alapja az 1930-as években már világhírű magyar szürke marha tenyészetnek. A város válogatott 50-es gulyáit (50 anyatehén +1 bika) 1943-ban Kungyörgyön, Kurtatelken, Macskatelken, a Pentezugban, Szásztelken, Szatmári-telken, és a Tornyi-dombon találjuk. Külön legelt Mátán a bikagulya, ahonnan a gazdák bérelhettek apaállatot. A városi tinógulya híre külföldre is eljutott, lengyelek, csehek, osztrákok vásároltak belőle, és természetesen a honi uradalmak és nagygazdák. A tinók két gulyája a Feketeréten és a Malomzugban legelt. A városi ménesről az első híradások szintén vegyes képet mutatnak. Egy 1736-0S feljegyzés szerint volt a városnak 37 öreg és negyedfű kancája, melyből 3 elpusztult, a 15 öreg és negyedfű heréltből 10 maradt, továbbá jegytelen csikó volt még 10 db, amiből kettő megdöglött, aztán 4 öreg és ifjabb csődör, 8 bitang ló, de csak 4 élte túl a telet, és így tovább.... Ez biztosan nem képezhette a törzsállomány alapját. Majd később kitérünk a részletekre, ezért most csak annyit jegyezzünk meg, hogy a városi központi irányítású lótenyésztés 1885-ben veszi kezdetét, és hamarosan annyira sikeres lesz, hogy a debreceni és sziki kisnóniusz lovakat az ismert világfajták közt tartják számon. Ahogy csúfolódva mondogatták a századforduló környékén a város reprezentációs 106 £fc>