Juhász Imre: A Bocskai István Múzeum négy évtizede 1958-1998 (Hajdúszoboszló, 1999)

Tartalom

V. Fejfák - emíékjelek az időben Szokatlan látvány fogadja a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum Galéria épületének udvarába lépő látogatót: a fákkal, bokrokkal teleültetett kert egyik sarkában fejfákat és régi sírköveket állítottunk ki. Úgy gondoltuk, nagyon fontos összegyűjteni ezeket a sírjeleket, mert népművészeti alkotások, népi kultúránk szerves részei voltak. Voltak, mert napjainkra jóformán teljesen kiszorították a sírkövek, másrészt pedig a régi, lezárt temetőinkből is rohamosan eltűnnek, s sajnos nemcsak azért, mert elkorhadnak, kidőlnek ... Kettős cél vezérelt tehát bennünket a gyűjtés során: megmutatni látogatóinknak, milyenek is voltak a régi szoboszlói, nádudvari, föidesi, szováti, kabai fejfák - vagy „fűtűl való fák", ahogy a régi öregek nevezték -, s milyen erős volt a hagyomány, a szokás, hiszen ezek a települések közel vannak egymáshoz, szomszédosak is, mégsem lehet fejfáíkat összetéveszteni, hiszen egy-egy formát a helyi közösség tradíciója tartott fönn. Anyaguknál fogva is pusztulnak ezen értékeink, s legalább múzeumainkban maradjanak meg, hogy a későbbi nemzedékek ne csak képről ismerjék őket. Itt jegyzem meg, hogy a fejfák összegyűjtése a kegyelet és a törvényesség szabályainak betartásával történt: a család engedélyével újakkal pótoltuk a múzeumba behozottakat, illetve olyanok kerültek a gyűjteménybe, melyekre a hozzátartozók már nem tartottak igényt, mert sírkövekre cserélték fel. Huszonegy fejfát és hat sírkövet sikerült összegyűjtenünk, melyeket részben kiállítottunk, részben pedig a raktárban őrzünk. Hajdúszoboszlóról két fejfatípust ismerünk: a hegyes tetejű, csónak formájút, s a vaskosabb, zömökebb, lekerekített tetejűt. Sajnos, nem tudjuk, mindig is ismerték, használták Szoboszlón mind a két fajtát, s a kerek tetejű csak e században szorította ki a csónakosat, vagy valamilyen oknál fogva, előzmények nélkül tértek át az oszlopos fejfák állítására. Nagy emlékezetű öregek azt mondják, gyeremkkorukban hegyes tetejűeket láttak a temetőkben. Úgy tűnik, valóban ezek az ősibbek, már csak díszítésüknél fogva is, hiszen felső részükbe nem az általánosan elterjedt szomorúfűz van vésve, hanem - azokon is, melyek hozzánk kerültek - bimbós, virágos, leveles ágat, napkorongot, félkövérívekből álló hullámvonal-díszítést láthatunk. Sajnos szövegük olvashatatlan, a sekély vésés már elpusztult. A legrégibb oszlopos fejfánkat 1931-ben állították K. Tóth János sírjára. A dúslombú szomorúfűz alatt folyóbetűkkel „ABFRA E csendes sír75