A debreceni Déri Múzeum állandó természettudományi kiállításai. Ásványok világa. Tájunk madarai (Debrecen, 1999)

pedig a cseppkő. Gazdasági jelentősége nagy a tömör kristályos mészkőnek és a belőle kialakult márványnak. Látványosak a vegyes ásványcsoportok, mint a kalcit-galenit­kalkopirit, vagy a pirit-ametiszt-kalcit csoportok. Szedjek a Ristszínű és lila árnyalatú ametisztek, melyek a sziliciumdioxid, azaz a kvarc jól kristályosodott változatainak egyike. Színét hevítésre megváltoztatja, esetleg színtelenné válik. Gyöngyösoroszi mellett ismert lelőhelyei: Selmecbánya, Körmöcbánya, I^pnikbánya és az Erdélyi Érchegység számos bányahelye. Legnagyobb kristályai Braziliából és Umguay-ból kerültek elő. Érdekessége, hogy a rómaiak azt tartották róla, hogy viselőjét megóvja a részegségtől, lakomáikon ezért a boros kehelybe ejtették. Neve a görög "amethyen" szóból származik, ami azt jelenti, hogy "nem részegnek lenni". A korai kereszténység idején a tisztaság és a tiszta élet szimbóluma, ezért a püspöki ékszerek díszítője. Az V sz. vitrinben a Dunántúl fontos ásványai láthatóak. Dorog, Tatabánya, Úrkút, Dunabogdány, Pécs, tehát a Dunántúli középhegység és a Mecsek hegység ásványainak legszebb képviselői. A Dunántúli középhegység Keszthelytől a Dunakanyarig többnyire a földtörténeti középkor üledékeiből épült fel, a 240-65 millió évvel ezelőtti időszakban. Kivétel a Visegrádi hegység, amely vulkáni anyagú és a Velencei hegység, ami ókori gránitfelnyomulás, illetve eocén kori (65 m. éve) andezitvulkánosság eredménye. Régebben a Dunántúli középhegységet röghegységnek tekintették, manapság egyre több kutató úgy gondolja, hogy töréses szerkezete torlódásos úton alakult ki. Világritkaság a Tatabányától keletre nyitott csordakúti szénbányából előkerült mézkő vagy inellit, mely a szervetlen és szerves ásványok közötti átmenetnek tekinthető. Magyar nevét mézszműen áttetsző dipúamis alakú kristályairól kapta. Világhírét ritkasága mellett itteni nagyméretű kristályainak is köszönheti. Kísérő ásványa a gipsz és az alumiiiit, melynek fehér színe szinte világít. Ipari jelentőségű az úrkuti mangán vagy pszilomelán. Gömbös-öves, vagy sugaras gélszerkezet jellemzi, melyben erős nagyítással finom szemcsékből álló kristályos szövedék ismerhető fel. Színe feketés barna, enyhén fémfényű. Karca barnásfekete. 13

Next

/
Thumbnails
Contents