Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
nem fejezte ki, mint Ady Endre. Ez maga komor ravatalhelyet biztosít neki a mi vidámabb lelkű magyar költészetünkben. Csakhogy, boldogtalan ember ne igen olvassa, mert életkedvét gyökérig elöli. Sirámok és gúnykacagások ezek az egészen új zenére zendülő, úri sorok. Ady nagy költő mégis, mert a Mulandóságnak adott új ruhát, s úgyszólván szalonképessé, sőt udvarképessé tette az elmúlást. 163 163 Oláh Adyhoz való viszonya szövevényes, ellentmondásokat sem nélkülöző. Kapcsolatukat hosszú ideig az határozta meg, hogy riválist láttak egymásban, ahogy erről párizsi találkozásuk is tanúskodik. (Lásd a 202. sz. jegyzetet.) Oláh féltékeny volt Adyra, s ez az érzése csak egyre nőtt, mert úgy érezte, Adynak sikerült az, amit őmaga szeretett volna elérni. Első látásra a sikerről, a hírnévről és a költői rangról van szó csupán, ahogy erről az 1938-ban keletkezett verses önéletrajza (A bérkocsis fia) is tanúskodik: „Nagy messziről egy új nevet / Sodor felém a fáma: / Adyt... aki tüzet evett / S zeng egy ország utána. (...) S mikor megáll a hegytetőn: / Magam látom ott, nem Adyt." Adyval szembeni alárendeltségét egyértelművé tette Oláh számára, hogy a szembenálló irodalmi frontok egyaránt Ady-utánzót láttak benne. Az egyik oldal álláspontja érzékeltetésére érdemes idéznünk Balázs Béla egyik leveléből, melyet Az élet lobogója alatt című kötet megjelenésekor, 1908 decemberében írt Babitsnak: „Olvasta Oláh Gábor új könyvét Az élet lobogója alatt? Őt is egész lefülelte Ady. Ami érthetetlen nekem. Mért ugyanazt a hangot. Mért? - Hány ötletemet, érzésemet, sőt nagy állandó fájdalmamat félreteszem, mert Ady beszélt ehhez hasonlókat. Illetve nem is teszem félre, hanem rá bízom. Hiszen oly rettentő sok a dolgunk, osszuk meg a munkát. így is több jut egyre, mint amennyit bír. De azért megkapott Oláh kötete. Oly keserves, őszinte nagy ordítása a »Magyar ugar« fájdalmának. A magyar tragédia valahogy még tisztábban (mert otrombábban), mint Adyban." (Belia György szerk. Babits - Juhász - Kosztolányi levelezése. Bp., 1959. 308-309.) A másik oldal álláspontját Juhász Nagy Sándor képviselheti, aki Oláh egészséges irodalomtól való elhajlásának okát a „szemétdomb-illatú Ady Endre úr" követésében látta. (1909. jan. 4. - DIM) A költőtárs irigylése és a hírnév mindenek feletti vágya magyarázhatja részben Oláh Rákosi Jenőhöz való közeledését, amely aztán lehetővé tette, hogy a Budapesti Hírlap Oláh levelét felhasználhatta Ady és a modernek elleni támadásában. - A siker és az elismerés utáni vágy mellett azonban más szempontokat is érdemes megfontolni. Mindenekelőtt fontos meglátni, hogy Oláh Adyhoz és a nyugatosokhoz való viszonyát jelentős mértékben az szabta meg, hogy nem sikerült megszabadulnia a népnemzeti iskola szemléleti sajátosságaitól, poétikai eljárásaitól, s nem tudta már-már szélsőséges individualizmusa jegyében sem átformálni a népnemzeti költészeti hagyományt. A régi eszközök és az új mentalitás kettősségére már az első kritikák is felfigyeltek. Míg Ady, ha nem is könnyen, s olyan Oláhhoz hasonló kitérőkkel is mint a Duk-duk-affér, de tisztázta helyét, addig debreceni vetélytársa élete végéig a két világ között egyensúlyozott. A Holnap-vita során ki is fejtette, hogy nem akar választani. S így bár gyakran provokatívnak, dekadensnek és perverznek mondott témákhoz nyúlt, mégis - az 1908. januári naplójegyzete tanúsága szerint is -, ragaszkodott az egészséges irodalom eszményéhez, s ez alapján állította egymással szembe Adyt és Petőfit. - A Holnap-vita idején - 1908 decemberében - Oláh egyrészt megvallja, hogy ösztönző hatással volt rá Ady költészete, másrészt szuverenitását is hangsúlyozza: „Tartozom neked is, nagy szomorú fiú, egy igazság megvallásával: útnyitó munkásságodért először irigyeltelek, aztán bámultalak, most pedig hálás vagyok érte, mert színeket adtál, tompább, de összetettebb színeket, az én magyarosan rikító képeimhez. Schöpflin Aladárnak megírtam ezt és fölkértem, hogy mondja el mindenkinek, aki ismer engemet.
