Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

vitézek" a mai hűhó-költők páváskodó szonettjei mellett. De magyar, a Jehováját! Tisza-partiasan magyar - és mély. Mióta besuhant Szabolcska költészetének fehérre meszelt, virágos ablakú kis pajtájába a mulandóság barna szárnyú madara: kezd mélyülni a hangja. Nagyra tartom egészséges lelkét; mert a költészet az az emberi kedélynek, ami a fürdő a testnek: üdítenie, erősítenie kell. Ki látott már olyan háborodottat, hogy kimerült idegekkel mocsárlázas, dögleletes párájú vidékre húzódik - üdülni?! Ki hallott olyan ostoba esztétikai elvet, amely a betegességet meri orvosságul diktálni az elfáradt emberi léleknek?! A mi korunk féligmeddig ilyen ostoba, félszeg utakra vágott. A világ valami szenvelgő betegességben nyavalyog manapság. Mintha a Werther keservei korának a mása csapott volna le ránk. Azért: éljen Szabolcska! És éljek én, aki Csokonai és Petőfi c. dolgozatommal egészséges türelmetlenséget ültettem a Szabolcskára éhes közönség lelkébe, s negatíve megteremtője voltam annak az ötperces tapsnak, mely Mihály bátyámat dobogóra léptekor köszöntötte. Egy ember gratulált szívéből felolvasásomhoz az is György Endre volt, a torzonborz Gyuri Bandi. És még egy: a kis jezsuita Erdős, aki - ott sem volt. (...) * Vándor Ivánnak visszaadtam a vizitet vasárnap. Maga bevallotta: annyira kíváncsi volt már rám a Csajthay dicsérete után és miatt, hogy nem állhatta meg, fölkeresett könyvtárlátogatás ürügye alatt. Nagyon örvendek a szerencsének. Szóval viziteltem nála. Cigarettát dugott a számba, s cognacot itatott velem... (...) Rettentő elfogult voltam, mint nők körében általában. Én nem értem, micsoda szövetből vagyok szőve! Férfival szembenézek, ha isten képét öltözi is magára; a legsemmibb nő mellett pedig elfog a szívdobogás, ügyetlen, esdetlen vagyok, mint egy süldő gimnazista. December (...) Egy ideig merengő híve voltam a világbéke eszméjének. Hanem most már egész józanul azt mondom rá: szamárság. Míg a föld így forog, ahogy ma forog, nagyon bajos lesz az emberek lelkét másként forgatni. Az pedig agyarkodásra, háborúskodásra forog. Hát csak hadd zúgjanak az ágyúk, hadd hulljon a vér, hadd tizedelődjék az emberiség, míg húsból és vérből áll. Jobb a kegyetlen, de erős, mint a békés de elpuhult nemzetség. Most is szeretném Európa jó harmadát falkába verni, s fölkorbácsolni északra, a sark irányába, hadd szenvedne hideget, fagyot, hadd rázná életre álmos, korhatag lelkét a sarklevegő jeges frissesége! Csakugyan: a levegőváltozást prédikálják a beteg egyéneknek; ezt prédikálom én is a beteg nemzeteknek! Csupa fürdővészes, elernyedt idegű fajból áll a mai modernség; meg kell pántolni a szenvedések és erős szenvedélyek vaspántjával ezt az ernyeteg