Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

mondatnak! Meg kell szorul szóra tanulni. S meg is tanulták jórészt. Az első fvban nyílt taps volt, de a végén elfelejtették hívni a szerzőt - talán a meghatottságtól. Hanem a másodiktól kezdve rohant a darab, rohant velem is a dicsőség paripája, a Göncöl csillag felé. Volt tapsvihar, kihívás, hogy derékfájdulásig hajlongtam. A II. és a IV. fv. nagyszerű! Ezt éreztem már íráskor, és bevált a színpadon! Ehhez gratuláltam magamnak. De gratulált a II. után a súgó is, aki lelkendezve szavalt, hogy: Kérem, ez sekszpíri! S azután olyan hévvel súgta az egész darabot, hogy minden szavát élveztem odafent. Néhány színész ridegebben ballagott utána - Derék súgó!... Közönség elegáns volt, csak éppen telt ház nem. De a siker teljes volt, mint a telihold. Boldogan aludtam a kis Bérezi poloskátlan ágyán. (Ez is nagy szó Szigeten!) (...) A máramarosi tapsok visszacsengenek lelkembe; sőt Pestre is elhallatszottak, s onnan az egész országnak veri vissza a visszhang. A siker olyan, mint a szárny: repül vele az ember! A siker olyan, mint a szobortalapzat: rááll az ember, messze látszik, megcsudálják, megszokják, megunják. A siker olyan, mint a foglaló: elköltjük, de az igazit mindig csak utána várjuk, s igen gyakran - hiába. A siker: a boldogtalansággal iker, mert elveszi nyugodalmunkat. A siker a legvétkesebb fülbesúgó: aluvó vágyakat ver föl bennünk, amelyek ránk hatalmasodnak és megölnek. A siker: első lépés az oromra; a siker: megállás az ormon: a siker: az alkonyodás percenése. A siker: a vég kezdete. A sikerig minden oly izgatóan szép; a sikerben: minden oly rózsaszínű; a siker múltával: oly üres a világ! A siker az élet, a siker a halál! (...)

129 Szeptember A tudomány relatív volta nagyon is élesen vágódik a szemembe. A megismerés sem többet érő, mint egy lírai dal. A bölcsészet éppolyan költészet, mint a Szentivánéji álom. A természettan mindenesetre nagy meggyőző, sőt legyőző erőt hord a kísérletek kézzelfoghatóságában, de már a csillagászat épp oly tapogatózás, mint mikor én egy ismeretlen embernek a haja színéről, az orra állásáról vagy 129 Rákosi Jenő egyik, ekkor írt levelében a siker és sikerszomj veszélyeire figyelmeztette Oláht: „...a siker szép dolog. Örülök az örömének. De nehogy (...) ezt a szót nagyon is megtanulja. Mert a siker csak opium. Nehogy morfinistává legyen és magáért a sikerért kezdjen dolgozni. Az igazi gyönyör magában az alkotásban van. Hogy sikerül-e, illetve (s ez más dolog) jár-e vele siker: az másodrendű dolog." Hebbelt hozta fel példának, aki nem törődött a sikerrel, s mire meghalt, darabjai egymás után támadtak fel. (Rákosi Jenő O. G.hoz, 1907. szept. 7. - DIM)