Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

Az önismeret kertjében - utószó

hoz: pénz utáni sóvárgás, a nemi ösztön különös megjelenési formái, a dicsőség és a hírnév utáni mérhetetlen vágy, a nárcisztikus személyiség, az élet szecessziósművészi értelmezése. Róla is szólnak Ady még 1906-ban írt sorai: „.. .istenek akarunk lenni, s előttünk nyargal nyomorult halálunkig az új művészetnek, a hírnek és a pénznek a délibábja".

38 De az új témák rendszerint a hagyományos keretek között nyerik el jelentésüket, vagyis nem formálódnak új tapasztalatokká. A Két testvér című regényének például a testvérszerelem a témája, ami akár az (szexuális) ösztönvilág örvénylő hatalmáról is szólhatott volna (amivel osztrák kortársai, Klimt vagy Schnitzler szembesítették a befogadót), ehelyett a példázat adta értelmezési keretek közé szorul a mű jelentése: az erkölcsi világrend és az egyéni vágyak összeütközésének egyik története lett csupán, rímelve Arany János balladáira. A személyes és a közösségi világ szervetlen összekapcsolódása az alapja Bálint György, majd nyomában Kiss Ferenc által megfogalmazott véleménynek: Oláh legfőbb művészi hibája, mely egyben sikertelenségének is magyarázata, hogy művei gyakran a személyes érdekeltség körében maradnak. Meglátásuk szerint például, az elhíresült Visszaperdült bumeráng című versben nem véletlenül maradt benne a modell, Daán Ilona neve. Talán soha nem írtak annyit Oláhról, mint a vers megjelenése utáni per kapcsán, s talán még soha annyian nem mozdultak meg a költő érdekében, mint most. Kielégülhetett tehát Oláh hírnévvágya,

39 sőt - s talán ez a fontosabb - megvolt a lehetősége annak is, hogy mindenki számára világossá váljék, amit Oláh az általa írt védőbeszédben így fogalmazott meg: a művészekre nem vonatkoznak a földi törvények, az állam által hozottak a legkevésbé.

40 Igaz, Oláh nem mondta el beszédét, de a nagyközönség számára talán enélkül is érzékelhetővé válhatott volna valami a művészetnek szentelt, a művészivé formált élet magasabbrendűségéből. Hogy a sok híradás ellenére sem lett így, annak jórészt az az oka, hogy Oláh, bár szégyellte, de a legszívesebben menekült volna a vers teremtette helyzetből: rémálmai voltak, s barátai tanácsára betegnek tettette magát a tárgyalás előtt. Taktikázott, pedig hitvallást tehetett volna. Eszünkbe juthat a perbe fogott Wilde, aki a pere elől nem menekült el, hanem vállalta sorsát. A Gondolatok felhőfutása című kötet kapcsán a személyes érdekeltség körében való maradás és a szuverenitás elvesztésének másfajta veszélyére hívta fel a figyelmet Kosztolányi. Szerinte ugyanis a mérhetetlen sikervágy mindenfajta ideológiai manipuláció számára kiszolgáltatja Oláht és a műveit, vagyis lehetővé teszi, hogy irodalompolitikai célok eszközeként használhatják fel őt és munkáit,

41 mint ahogy ez a Holnap-vita során be is következett.

42 38 Ady Endre: Sírbeszéd Duval fölött (1906). In: Ady: i. m. II. 393. 39 Bálint György: Irodalmi bumeráng. Pesti Napló, 1933. okt. 8.; Kiss Ferenc: Bálint György Oláh Gáborról. Alföld, 1965. 7. 71-74. 40 A költő tragikuma. Napló, IV. k. 186. jegyzet. 41 [Kosztolányi Dezső]: Gondolatok felhősítése. Pesti Hírlap, 1909. február 28. Napló, I. k. 227. jegyzet. 42 Napló, I. k. 223. jegyzet.