Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
V. kötet
nek. 62 Mihály úr fék mert 80 évre szabta életét, s ma még csak 61. Igaza van. Ki vigyáz ránk, ha magunk nem vigyázunk. - Mikor meglát az ajtója kis kémlőlyukán át, már húzza elő zsebéből a mozi- vagy színházjegyet: jaj, Gábor, véletlenül éppen moziba megyünk. Én. ti. rendesen 4-5 között kopogok be nála. Szomorúan mosolygok: eredj csak, eredj; éppen csak hogy benéztem, magam is iszkolok innen. - A télen, decemberben sem annyira énértem sürgölődött körültem, írta a hírlapi cikkeket mellettem, hanem magának is jólesett egy kis reklámot csendítenie. Rossz nyelvű, de jó fiú. Ki tenne ennyit is velem? Más? - Azért hát nem is panaszkodom: adjon Isten neki 85 évet, vagy 101-et, hogy élvezhesse a pipázó délutánokat az e. k. 1. h. 63 Ha orvos volna: hogy merne fertőző betegek közé menni? * Különben Baja Mihály mostanában igen boldog. Nem azért, mert lassan elmúlok mellőle vagy előle, s így egyedül marad, azaz: háborítatlanul, hanem mert a tavaszon (1941-ben) megjelent „Debrecen a magyar irodalom történetében" című könyv szerzője, Molnár Pál tanár, körülbelül úgy ír róla, hogy kettőnk közül ő látszik a nagyobbnak. 64 Comme il faut 65 , jó kis fiú: hazafias, vallásos és harmonikus. Én pedig hazafiatlan, istentelen és diszharmonikus. Bajáról csak jót mond a tanár úr, rólam csak rosszat, jobban mondva: azt keresi: mi nincs meg bennem? Vétkem, hogy nem olyan vagyok, mint más, de mégis epigon, különösen Bpest szerint. Örülök, hogy Baja Misiké örül. Ő maga szentül hiszi, mondta is: őneki 62 403. dicséret. (Debreceni Halottaskönyv, 1791.) 63 A rövidítés jelentése talán: egyházkerületi lelkészi hivatalnok. 64 Oláh Gábor „sok tekintetben elüt a Csokonai Kör konzervatív irányától, de elüt régi költő barátainak harmonikus egyéniségétől, hazafias és vallásos lírájától is. (...) Arany Jánostól indul el, de a nyugatosokhoz vonzza minden vágya. Ezért ma is a század elejének költője (...) elfordul Adytól, majd a nyugatosoktól és elzárkózik társtalan magányába, öntudatának elefántcsonttornyába (...) nem tud tökéletes alkotásokhoz eljutni. Műve torzó marad, mert a modern áramlatok torlódó hatásait nem képes disszonáns egyéniségében feloldani és maradandó művészi érvénnyel kifejezni. Regényeiben, drámáiban élet- és emberismeretének hiányossága, illetve ennek tisztán irodalmi inspirációja lépten-nyomon kiütközik, modorossággá válik és lerontja témáinak külső, belső igazságát, művészi hitelét. Heves vérmérséklete és szertelen képzelete viszont sokszor az erotikum izzó parazsát szítja lobogó lánggá. Lírájának barokk-zsúfoltságú stílusát szinte öncélú nyelvi ihlet táplálja, s ezért ritkán tud a tiszta lírai hangig eljutni. (...) Hírnevét legtovább talán pompás irodalmi esszéi fogják fenntartani. (...) [Baja Mihály] számít még igazán debreceni poétának. Hazaszeretete, honvágya, a történelmi kálvinizmus büszke tudata és az ifjúság kedves emlékei adják formás verseinek harmonikus alaphangját. (...) A modern líra nagy lelki forrongása, tárgyi és formai merészségei után már erőtlennek és egyénietlennek látszik e tiszta és természetes hangú dalköltészet (...) Jó formaérzéke, pompás magyaros ritmikája és csilingelő rímei természetes költői kedélyre és kifinomult műízlésre vallanak." (Molnár Pál: Debrecen a magyar irodalom történetében. Debrecen, 1941. 76-79.) 65 Illendően viselkedik.
