Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
V. kötet
alagúton zuhansz végig az élők sorompóin keresztül gyermeteg, Debrecen élő gyermeke, nagy gyermek, kinek álmát szivárvány-pánt fedi, ki álom-hordókat görgetsz a úton, mikor az tőrrel s csapdával teli... Tőrt vet itt mindenki a másik ellen, de te gerelyt dobsz, hős álom-gerelyt, rezegnek hosszú álmaid a légben, a Templom tornya is álmot lehell,fölötte lassan hullámzik a tenger, és lámpák gyúlnak az ég magasán, a hírnév lámpái S a végítélet kukorékol a torony kakasán,ettől lesz fényes, hogyha esti órán a Hortobágy mögött lemegy a Nap: te mégy le ott, a te sírod a puszta, te jársz a puszta pallói alatt, hogy őrködj fölöttünk, te jársz a földben döngő léptekkel keresztül-kasul, sokszor hallom a temetői csöndben strázsáló lépteid zaját alul... Te jársz ott alattunk mágneses talppal, viszed fantom-tested tótágasát... Reggel riadtan bámul rád az élő és riadtan tér ki a sokaság. Gulyás Pál Évekkel ezelőtt megsértettem Herczeg Ferencet. Itt járt Debrecenben. Egy este összegyűltünk az Aranybikában a tiszteletére. Én a város szélén lakom - elkéstem. Addig Herczegék és a kisfaludysták nem ültek le. Vártak. Én debreceni szokás szerint élek: itt akkor jelenünk meg, amikor akarunk. Nem is excusáltam magamat, csak köszöntem és levetettem felöltőmet. Herczeg valami megjegyzést tehetett rám, mert sváb garral hátat fordított és az asztalfőre ült. Sajó Sándor és Kéky Lajos, mintha el akartak volna választani, körülvettek és nagy lelkesen terelték el figyelmemet Herczegről. Ez akkor nemigen tűnt föl nekem, csak most látom tisztán a helyzetet. Olyasféle volt, mint mikor a francia színművekben megsérti x úr y urat. De azon az estén nem jutottam tudatára annak, hogy Herczeg mit mondhatott reám. Nem is mondta meg soha senki. - Ellenben:
