Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

V. kötet

Átnéztem Kölcsey minden munkáját. A prózai írásai érdekesek és értékesek, de ezekről nem akartam írni, mert éppen folyik a B. Sz.-ben Kornis Gyula cikke Kölcsey világnézetéről.

8 A verseiről pedig - alig tudtam volna valami kézzelfoghatót mondani. Olyan levegotelen költő ez a félszemű hős; nem magyar lélek a rímek korlátai közt, mintha német visszhangot énekelne, magyarul. A Zrínyi két dala, a Vanitatum vanitas és a Himnusz szinte ráhibázott véletlen-költemény. Noha érdekes írói arcának a kettőssége: a saját magyarságának elfojtott viharában és a kor szentimentális, felhők közt tébolygó révedezésében. Semmi helyi szín, semmi életíz, semmi egyéniség. Ennél még Bajza is keményebb legény. Gondolkozó agyvelő a Kölcseyé, neki csakugyan van mondanivalója. De mi a Himnusz örökértékű költőjét keressük benne - s bizony itt csalódunk. Bartaynak, a Nemzeti Színház hajdani igazgatójának köszönhetjük, hogy nemzeti ének lett az „Isten áldd meg a magyart"ból.

9 Nem mindig a legnagyobb költők a legnépszerűbbek. Már Petőfi csak valaki, mégsem ő a nemzet lelkének, hogy úgy mondjam, „hivatalos" kifejezője. Pedig be szép A hazáról írt verse: „Oh nagy volt hajdan a magyar..." Persze, egy nemzetnek a jövőt kell hinnie, nem csak a múlton elandalognia. Summa summarum: nehéz a Kölcsey költői nagyságát elhinni és elhitetni. * A minap este nyolc óra tájban, ahogy az erdőről hazajöttem, elkezdtem énekelni. Dalra dal, operaáriák, népdalok, műdalok, indulók, balladák csak úgy omlottak egymásután. Úgy belemelegedtem, hogy a napfény szürkületbe, a szürkület sötétségbe veszett. Magamhoz tértem. Lámpát gyújtok, tíz óra. Éppen két órahosszat énekeltem. Még csak rekedtség fátyola se szállt a hangomra. Sőt, kinyílt, mint az olajozott ajtó. Sok fiatal lány sétálgatott vagy álldogált az ablakom alatt. Elfelejtettem vacsorázni is. Istenem, ha operaénekes lehettem volna! Azok a világ legboldogabb emberei. Örökké a remek zene hullámain ringatóznak. Éjjel nem hagyott valaki nyugton. Éjféltájban titkosan kopogott az ablakomon. Fölserkentem rá, de lomha voltam fölkelni s kinézni az utcára. Valami ábrándos (vagy nagyon is reális) hölgyecske lehetett. Ezen a nyáron, huj, hogy suhogott a kaszám! Arattam az aratni valókat. Már rég motoszkál bennem, hogy megírom az életemet versekben. De még előbb egy romantikus elbeszélést hoztam tető alá, amelyben egy ember két életét írom meg: az igazit és az álmodottat - de a végén kiderül, hogy az igazi az álmodott, s az 8 Budapesti Szemle, 1938. 249. köt. 1-27., 140-163., 290-320.; 250. köt. 27-58. 9 A Nemzeti Színház igazgatójaként 1844-ben pályadíjat tűzött ki a Himnusz megzenésítésére.