Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

colnia, mint Nizsinszkijnek.

268 A tánc persze nem sikerült, főhőst (Toldi Miklósszerű alakot, atlétát) sem találtunk megfelelőt, de a kis színmű igen friss, színes és kedves volt. A mellékalakjai elég jól érvényesültek. Bámultam: milyen színes a színpad és milyen érezhetően meleg, sőt forró a levegője, ha az én darabomat játsszák. Még a színház is megtelt egyetlen és bemutató előadására. Olyan kedvesek voltak a nőalakjai! Olyan aranyosan pergett-gyöngyözött ajakukról a magyar beszéd! Megdicsértem őket. Valami édes derű öntötte el a színpadot. (...) Ahhoz, hogy valaki nagy költő legyen: pénz is kell. Mindig szegény voltam lehettem-e nagy költő? Felelj nekem te mindenütt jelenvaló. Szeretnék házat venni, hogy a magam fedele alól temessenek. Őseim jobbágyok, rabszolgák lehettek; az ő elnyomatásuk kínja fáj örökké föllebb emelkedett életemben. Átmeneti lény vagyok. Csak az a baj, hogy utódokat nem teremtettem, így eleven hídon - nem megy át senki rajtam a túlsó partra. Oh, én boldogtalan. (...) Tűzhányóm lassan lecsillapul; nem szórja a lángot, nem hányja a hamut, nem önti a lávát. Mostanában írt dolgaimmal nem vagyok megelégedve. Inkább a mozgó gépezet automatikus tovább zakatolása, mint az eleven mélyből kiszakadt épkézláb mű. Nem is jutok igazi magamhoz, mert ez a sivár iskola lefoglalja minden időm. Elfáradtam, öreg vagyok. Három évet pihennem kellene valahol a tenger partján, s azután nyitnom utat a bennem összehalmozódott anyagnak. így jött létre a Szegény Magyarok c. regényem is. Talán még hallgat bennem valami. 35 év írói pályám. Úristen, milyen keveset arattam! Vajon marad-e fönn egy kötet jó versem? Egy regényem? Egy színdarabom? Egy tanulmánykötetem? S vajon fönnmarad-e nevem? (...) A nyáron sokat énekelgettem a Nagyerdőn, alkonyatonként. Egyszer Debrecen polgármestere is meghallotta a „La donna é mobile" előadását. Odajött, rettenetesen el volt ragadtatva, gratulált. Azt mondta, nem engedi, hogy csak így titokban Sőt nemcsak Oláh eddigi legjobb drámájának tartja, de „az egész új magyar színpadi irodalom csúcsteljesítmény[ének is]." (Juhász Géza: Haláltánc. Oláh Gábor új drámája. Debreczen, 1937. július 29.) 268 Vaclav Nizsinszkij balettművész, az Orosz Balett szólótáncosa, a maga idejében nagy botrányt kavart Egy faun délutánja és Tavaszünnep koreográfusa.