Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

Ezt a verset egy szegény fiatalember írta, aki abbahagyta középiskoláit, s most kétkezi munkából él. A lelke palotába való. Volt nálam többször; a beszédem is elég volt neki. Én meguntam, s egyszer elzavartam egy társával, Nagy Ferenccel együtt, aki tanítványom volt a Reálban, s érettségivel kőtörő és favágó munkás lett. A kis Tóth Endre ezután az elzavarás után írta ezt a verset. Szegény. Most sajnálom igazán... (...) Ecsedi Pista barátom, a pompás magyar fiú is meghalt. Fogalom volt Debrecenben. Egészséges korában remek koponya. Benne is ott kuncogott a darabos, néha durva külső alatt a paraszti báj. Etnográfus volt. A Hortobágyot és Debrecent senki jobban nem ismerte nála. Sokat utazott, sokat látott, nagyon jóízű ember volt. Szerette a nőket, tehát nem házasodott meg. Szerette az italt is. Ezelőtt pár évvel szélhűdés érte. De valahogy rendbe jött. Az elmúlt őszön influenzát kapott; s forralt borral gyógyítgatta magát: négy nap egymás után egy-egy literrel ivott meg. Másodszor kapott hűdést. Szeretett volna ezen is átlábolni, de mikor harmadszor elvesztette az eszméletét: nem tért többet magához. A föld fia volt, bölcs és józan. Sokat dolgozott; sokat biztattuk egymást. Most kibukott a sorból. Díszsírhelyet kapott a köztemetőben; bár az volt az álma, míg élt, hogy a Hortobágy puszta közepén temetteti el magát. - Nem mentem el a temetésére, csak koszorút küldtem a koporsójára. Sokan nem értik meg: hogyan maradhatok távol egy ilyen jó emberem temetéséről. Nem magyarázom. Elérzékenyülnék, s ezt szégyellem a nyilvánosság előtt. A gyászomat soha nem vittem utcára, sem a temetőbe. Pihenj, öreg Ecsedi István; sok jó órát töltöttünk; majd együtt leszünk az égi mezőkön is, a nagy Mennyei Hortobágyon, ahol te az elhalt régi jó magyarok szokásait irsokálod össze, én pedig pásztornótákat dalolok. Újra bajok gyülekeznek árva fejem fölött. Házi gazdatársam, Pál József magyar parasztgazda, tizennégy év óta folytatott kidúrási csendes csatája most kezd komolyra fordulni ellenem. Hiába biztosítja közjegyzőtől hitelesített adásvevési szerződés számomra a Kar utcai kis szülői ház 1/6 részét: valami zsidó ügyvéddel egész bekerítő mozdulatot dolgoztatott ki ellenem: a magamlakta utcai szobát az egész épület 1/3-ának tünteti föl értékben, s a nem fizetett 1/3 adó fejében most 1000 pengőt követel tőlem. Omaga nem fizetett adót éveken át, s így összegyűlt több mint 700 pengő hátralék; ezért a múlt év decemberében végrehajtottak bennünket közösen, de árvereztetni nem lehet a házunkat: fel van függesztve, a viszonyok javultáig. (...) A reáliskolában Ady Lajos 16 évig volt a főigazgatóm. Nagyon megszerette a stilisztikai óráimat, s évtizedeken át nekem kellett a két IV.-ben magyarra taníta-